Ezerhatszáz éves összegörnyedt csontvázat találtak

Ezerhatszáz éve élt férfi földi maradványait tárták fel Norfolkban egy építkezést megelőző leletmentő ásatás során.

  • MTI MTI
Ezerhatszáz éves összegörnyedt csontvázat találtak

Az elhunytat magzati pózban helyezték végső nyugalomra Kr.u. 43. és 410. között, vagyis nagy valószínűség szerint római férfiről van szó. A temetés időpontját az "összegörnyedt" csontváz mellé elhelyezett kis cserépedény alapján határozták meg a szakemberek. Mivel azonban a kerámia olyan kicsi, a csontvázat radiokarbonos kormeghatározásnak vetik alá, hogy pontosabban határozzák meg a temetés idejét - olvasható a Northampton Chronicle online kiadásában.

Andy Chapman régész érdekesnek nevezte a leletet. Mint kifejtette, a római csontváz közvetlen közelében egy bronzkori temetkezési helyet tártak fel. "Öt hamvasztásos urnasír került elő, s találtunk hat bronzból készült harci szekercét is. Kétezer évvel később pedig a rómaiak ugyanazt a helyet választották temetkezésre" - mondta.

A régész ismertetése szerint a homokos talaj miatt a csontváz meglehetősen rossz állapotban van, ennek ellenére megállapítható, hogy a férfi ízületi gyulladásban szenvedett.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.