Megint kamerás autókat küld a magyar utcákra a Google

Továbbfejleszti magyarországi térképét a Google, az információgyűjtést kamerával felszerelt autókkal végzik.

  • MTI MTI
Megint kamerás autókat küld a magyar utcákra a Google

A Google közölte: az autók ugyanolyanok, mint amelyekkel 2009-ben az utcakép-szolgáltatáshoz készítettek felvételeket, de most ilyen információgyűjtésre nem kerül sor. Az autók utcanév- és közlekedési táblákat, útjelzéseket és üzletek feliratait fogják fotózni. A járművek menetrendje a kereső honlapjáról elérhető, az autók október 19-én indulnak el.

A fejlesztők reményei szerint a jövőben Magyarországon is elindulhat a Street View-szolgáltatás, de ezzel kapcsolatban a Google egyelőre még nem közölt részleteket.

Az informatikai vállalat azzal indokolta a térképező autók elindítását, hogy az új képek segítenek a felhasználók által javasolt pontosítások, módosítások jóváhagyásában, továbbá a helyi vállalkozások, üzletek helyének meghatározását is tökéletesítik, amelyek így a térképen is pontosabban jelölhetők.

Emlékeztettek, hogy az elmúlt néhány évben felhasználók által készített fotókat adtak a térképhez, javították a két pont közötti navigációt, a helyi közlekedési vállalatokkal együttműködve egy kattintással elérhetővé tették a tömegközlekedési és forgalmi információkat.

 
 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.