„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Demonstrációkat szerveznek a szoptatós anyák, mert a Facebook szigorú szabályai miatt nem publikálhatnak olyan képeket, melyeken a csecsemőjüket szoptatják.
A Facebook tipikus amerikai nagyvállalat, s mint ilyen az irrealitás határáig betartja és betartatja az illendőség szabályait. Az amerikai papírforma szerint a csupasz női mell megmutatásával túl messzire menne a közösségi oldal, ezért még a szoptatós anyákat és csecsemőjüket ábrázoló képeket is ugyanúgy törli, illetve az oldalakat ugyanúgy blokkolja, mint az ízléstelen, szexista vagy obszcén képeket publikálókét.
Ezt már 2008 óta felhánytorgatják az érintettek a Facebooknak, azzal érvelve, hogy a szoptatás nem obszcén, és a Tera.ca oldalra várják a törölt képeket. Eddig mintegy négyszáz ilyen esetről tud a Spiegel, mely arra is kitér, hogy a szoptatás publikálásáért küzdő nőknek saját, 3700 tagot számláló Facebook-csoportjuk is van, és petíciót is írtak a jogaikat követelve.
Ausztráliában már politikia színezetet is kapott az ügy: egy miniszter nem restellt Mark Zuckerberghez fordulni, hogy amellett érveljen, a szoptatás normális és természetes dolog.
Ezzel párhuzamosan több európai városban is tüntetéseket szerveznek a szoptatást és az anyamellen csüngő csecsemőket ábrázoló képek érdekében.
Az egyik ír aktivista azért bírálja a közösségi oldalt, mert szerinte ilyen alapon a cumisüvegből a gyermekét etető szülőket ábrázoló képeket is törölhetnék a Facebookról.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.