Neten lehet szavazni a 2013-as "Év madarára"

Online szavazhat a Magyar Madártani Egyesület (MME) honlapján a 2013-as "Év madarára". Idén az erdei fülesbagoly, a fürj, valamint a gyurgyalag van versenyben.

  • hvg.hu hvg.hu
Neten lehet szavazni a 2013-as

Tavalyhoz hasonlóan idén is az ország lakossága dönthet arról, hogy melyik legyen a következő év madárfaja, melyikért szeretnének többet tenni az emberek. A május 15-ig tartó internetes szavazás végén a legtöbb voksot kapott faj lesz 2013. év madara, és az MME ez alapján indítja el a jövő évi kampány előkészítését.

Az 1979-ben útjára indított "Év madara" program célja és küldetése olyan fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása, amelyek védelmében a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak (például: gazdálkodók, vadászok, pedagógusok) különösen fontos szerepe van, illetve olyan létező érdekütközésekre, konfliktusokra hívja fel a figyelmet, melyet fel kell oldani.

Az idén három madárfaj van versenyben az 2013-as "Év madara" címért: az erdei fülesbagoly, a fürj, valamint a gyurgyalag. A madarakra szavazni, valamint velük jobban megismerkedni a Magyar Madártani Egyesület honlapján lehet.

fzs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.