Bár az irányzat a Google - és talán az Apple - okosszemüvege kapcsán most kaphat új erőre, a viselhető IT gyakorlati megvalósításának története hosszú évekre nyúlik vissza. Az út egyik emlékezetes mérföldköve volt, amikor a Philips 2000-ben bejelentette, hogy a Levi’s-szel karöltve távirányítható mobiltelefonnal és mp3-lejátszóval bélelt dzsekit hozott forgalomba. A viselhető elektronika kategóriájában a 900 dolláros ICD+ (Industrial Clothing Design+) kabát volt az első termék, amely kiskereskedelmi forgalomba került. A dzseki gallérjában fülhallgató és mikrofon kapott helyet, a kézelőn billentyűzet – és mosás előtt csak a két készüléket kellett eltávolítani, a szövet részét képező kábelezés vízálló volt.

A Casio, a Citizen és a Swatch ugyancsak akkoriban indított projekteket karórába szerelt pagerek, telefonok, fordítógépek kifejlesztésére, az olyan textilgyárak pedig, mint a Dupont, áramvezető képességgel bíró szövetekkel kísérleteztek. A Philips eközben az ICD+ GPS-es változatán, valamint a szívműködést mérő sport-melltartó és a viselőjét hűtő-melegítő, klimatizált ruházat fejlesztésén is dolgozott.
Az IBM szintén az ezredforduló környékén készített egy Wearable PC nevű gépet, amely 233 MHz-es processzorral működött, és egy ThinkPad 560X teljesítményét ígérte egy okostelefon-ős kézi számítógép (PDA) méretében. A viselhető PC-t az IBM üzleti célú felhasználásra, például a karbantartás területére szánta. Az ausztrál Tengerkutató Intézetnek pedig a WetPC tervezett egy rendszert, amellyel a búvárok a vízhatlan burkolatban testükre erősített számítógépet kezelhették merülés közben.

A viselhető IT közeljövőjéről olvashat a Computerworld cikkének folytatásában.