Kijelző nélküli, filléres okosszemüveget dobott piacra a Meta
A mesterséges intelligencia köré épített új okosszemüveg-sorozatot a Meta. Az újdonság jóval olcsóbb és egyszerűbb az eddigi szemüvegeknél.
A mesterséges intelligencia köré épített új okosszemüveg-sorozatot a Meta. Az újdonság jóval olcsóbb és egyszerűbb az eddigi szemüvegeknél.
HVG
Alig 24 órával azután, hogy felfedezték, a Meta törölte az okosszemüvegéhez tartozó alkalmazásból azt a kódot, ami lehetővé tette volna, hogy az eszközt arcfelismerésre használják.
HVG
A Google és a Samsung közös okosszemüvege 2026 őszén jelenhet meg, de már most elárult néhány részletet róla a Google.
HVG
A Samsung a nyáron mutathatja be a Galaxy Glass néven emlegetett okosszemüvegét, amivel kapcsolatban több részlet és néhány kép is napvilágot látott.
HVG
Akár egy filmjelenet is lehetne, ami nemrégiben egy londoni bíróságon történt. A szemüveges tanú kissé döcögve válaszolt a kérdésekre, ami feltűnt a bírónak. Kiderült, hogy nem véletlenül gyanakodott, tényleg „puskázott” a megkérdezett.
HVG
Kenyában dolgozhatják fel a Meta okosszemüvegeivel rögzített pillanatokat a cégnek dolgozó moderátorok. Egy jelentés szerint az általuk látottak között olyasmik is vannak, amiket egészen biztosan nem szeretne senki megosztani másokkal.
HVG
Yves Jeanrenaud, a Nearby Glasses nevű alkalmazás fejlesztője szerint a szoftvere segíthet azoknak, akik nem szeretnék, hogy egy okosszemüveggel bárki felvegye őket.
HVG
Akár cinikusnak is mondható az a kiszivárgott belső feljegyzés, amelyben a Meta eléggé megkérdőjelezhető módon indokolja meg, miért próbálna arcfelismerést tenni az okosszemüvegeibe.
HVG
A jelek szerint az Apple is szeretne felülni az AI-vonatra, és olyan eszközökön dolgozik, amelyek erre a technológiára alapulnak.
HVG
A Lenovo is beszállna az okosszemüvegek piacába, ennek első lépéseként pedig le is tett egy koncepciót az asztalra.
HVG
Ray-Ban Meta néven kerül forgalomba a Meta új okosszemüvege, ami a cég szerint tovább bírja az előzőnél egy feltöltéssel, és okosabb is lett. Utóbbi prezentálásába azért csúszott némi baki.
HVG
Szerdán mutatja be a Meta az újfajta okosszemüvegeit, de egy baki miatt egy nappal korábban kikerült az ezeket bemutató videó a cég YouTube-csatornájára. Ezt azóta törölték, de volt, aki lementette.
HVG
Androidot futtat, és minden eddiginél egyszerűbb irányítani az Inmo okosszemüvegét, az Air 3-at.
HVG
Részleteket közölt az FBI az újév hajnalán végrehajtott New Orleans-i terrortámadásról. Az amerikai Samszúd bin Dzsabbar miatt legalább 15 ember halt meg.
HVG
A Google hamarosan egy kiválasztott csoport segítségével teszteli majd az új, Project Astra által működtetett okosszemüvegét, hogy kiderüljön, piacra lehet-e lépni a termékkel.
HVG
Az Apple-ügyekben jártas elemző, Ming-Chi Kuo szerint az Apple csak 2027 után lép majd piacra a Vision Pro olcsóbb változatával.
HVG
Az Apple-ügyekben jártas elemző, Mark Gurman szerint 2025-ben mutathatja be az Apple az újabb Vision Prót, ami azonban nem a második generációt jelenti.
HVG
Végy egy Meta Ray Ban okosszemüveget, egészítsd ki egy kamerával, írj hozzá pár alkalmazást, és máris bárkiről megtudhatsz mindent, aki szembejön az utcán. Valahogy így foglalható össze két amerikai egyetemista ijesztő projektje, amellyel a magánélet mostaninál jobb védelmének szükségességére akarták felhívni a figyelmet.
HVG
Talán még sosem jelentett be ennyi újdonságot a Meta, mint a szerdai Connect 2024 konferenciáján. Ugyan ez egy fejlesztőknek címzett esemény, de idén felhasználói szemszögből is egy sor érdekes újdonság látott napvilágot: mesterséges intelligencia, Facebook, új okosszemüvegek és még sok minden más – mutatjuk az újdonságokat.
Egy ideje már hallani arról, hogy mixelt valóság szemüveget készítenek a Qualcomm-nál. Az értesülések később belső nézeteltérésekről, projektleállásról szóltak, azonban a chipgyártó első embere nemrég tiszta vizet öntött a pohárba. Valóban lesz XR szemüveg, de nem egészen olyan, mint amilyenre elsőre gondolhatná az ember.
HVG