Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Statista egyetlen infografikában foglalta össze a Facebook-részvények árfolyamának alakulását, illetve a nem túl fényes teljesítmény mögötti okokat.
Miközben a felhasználók száma egyre emelkedik - jelenleg éppen 955 milliónál tart -, a Facebook sok barátot veszít el a tőzsdén. A cég első tőzsdei negyedéves jelentése után csökkent a részvények árfolyama, de a papírok már rögtön az IPO utáni napokban-hetekben sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
A Statista infografikájából jól látszódnak az okok. Bár a bevétel az idei második negyedévben minden eddiginél nagyobb volt (1. grafikon), a növekedés mértéke erős csökkenésben van (2. grafikon). Az infografika végén a Facebook-részvények eddigi nem túl fényes teljesítménye is látható.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.