Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A várakozásoknak megfelelően nagyobb és gyorsabb az új iPhone, ami mellett feljavított szoftvereket, iPod lejátszókat és sok-sok év után megújított fülhallgatót is bemutatott az Apple. Üröm az örömben, hogy az eseményen elhangzott és megmutatott dolgok közül a kiszivárgások miatt szinte semminél nincs meg az újdonság ereje. A készülék Magyarországon szeptember 28-án jelenik meg.
Magyar idő szerint pontosan 19 órakor lépett színpadra Tim Cook Apple-vezérigazgató a cég San Franciscóban rendezett szerdai sajtóeseményén, amelyről egyébként szinte minden kiszivárgott. A show szokás szerint számokkal indult, ezúttal nem a virtuális, hanem az offline világból: két nap múlva a tizenharmadik országban nyílik Apple Store, miután a világszerte meglévő 380 márkaüzlet tavaly elért 83 milliomodik látogatójával bizonyította létjogosultságát.
Az új készülék alumíniumból és üvegből készült, a cég szerint sem más termékekhez, sem korábbi sajátjukhoz nem hasonlítható. A 7,6 mm-es készülék 18 százalékkal vékonyabb az iPhone 4S-nél és a maga 112 grammjával 20 százalékkal könnyebb. Kijelzője természetesen Retina (326 ppi-s pixelsűrűséggel), mérete a kiszivárgott információkból ismerhető 4 col, felbontása pedig 1136x640 pixel. Ez utóbbi adatból jól látszik, hogy szintén igaznak bizonyult az arányváltozásról szóló pletyka, az új iPhone már 16:9 képerányú, szélesvásznú. Az Apple szerint az iPhone 5 legalább annyira, vagy inkább még jobban kézreáll majd, mint az eddigi iPhone-ok.
Kijelzőhöz alkalmazkodó alkalmazások
A fizikai változásokhoz igazították a szoftvereket is, ikonsorból az eddigi 4+1 helyett 5+1 van, ami állítólag még kényelmesen elérhető egy kézzel is. Az operációs rendszer mellett igazítottak az Apple által fejlesztett alkalmazásokon is, fejlődik a Pages, Numbers, Keynote irodai csomag és az iPhoto, iMovie, GarageBand szórakoztató appcsalád. A mások által készített több mint 700 ezer app közül az eddigiek pontosan ugyanúgy (nyújtás és egyebek) nélkül jelennek majd meg az új iPhone-on is, mint a régin, a különbség csak annyi lesz, hogy amíg a fejlesztők nem optimalizálják az új mobilra is az appokat, addig futás közben a képernyő két oldalán fekete sáv lesz, ebből használat közben sok zavaró hatást nem érzékelünk majd. Vannak persze olyan, kiemelt appok is, melyeket máris "ájfonötösítettek" a fejlesztők, ilyen lesz például a CNN appja is.
Megvan az LTE, indulhat a Samsung
Az iPhone 5-ben gyorsítottak a mobilneten, a készülékbe a várakozásoknak megfelelően bekerült a 4G/LTE képesség, ráadásul valóban az Európában, így itthon is használható formában. Az új mobil - akárcsak az Amazon egy hete bejelentett táblagépei - támogatják majd az 5 GHz-es wifis szabványt is, így nem csak a mobilnet, hanem a wifi-használat is gyorsabb lehet.
Akárcsak maga a telefon, melybe az Apple A6 chip került, kétszeres számítási és kétszeres grafikai teljesítményt ígérve.
A kényes kérdés: de meddig bírja?
Jó hír, hogy a képernyőméret és a teljesítmény növekedésével együtt nemhogy sikerült tartani az üzemidőt, hanem az Apple ígérete szerint bizonyos téren még tovább bírja majd egy 5, mint egy 4S: egyhuzamban beszélgetésből 8 órát, wifis böngészésből 10-et (+1 óra), zenehallgatásból 40-et, készenlétből pedig 225 órányit (+25 óra) bír majd az új mobil.
Képességek és hangosságok
A készülék iSight kamerája is megújult, a telefon vékonyodása miatt 25 százalékkal kisebb, mint a 4S kamerás modulja volt - ami persze felhasználói szinten nem túl lényeges adat. Ami viszont fontos: a bemutatón elhangzott, hogy még szebb képeket lehet majd csinálni az új iPhone-nal - tisztább fotó, a kevés fénnyel megvilágított helyzetek jobb kezelése és gyorsabb képkészítés - , mint a szintén 8 megapixeles kamerával rendelkező 4S modellel.
A kamerához kapcsolható szoftveres újdonság a külső alkalmazásokkal már elérhető, de most már az iOS részét képező panorámamód, mellyel széltében-hosszában összesen 28 megapixeles képet lehet készíteni.
Az Apple eseményét a zenei újdonságok apropóján a Foo Fighters fellépése zárta.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.