„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az Intel egyre inkább az alaplapba építi a processzorokat, külön cseréjük/fejlesztésük így egyre nehezebb lesz. Friss iparági pletykák szerint 2015-től az otthoni felhasználóknak szánt gépekben már nem is lehet majd processzort cserélgetni.
A PC Watch japán portál belsős forrásai szerint az Intel jelenlegi ütemterve alapján a 2014-ben megjelenő Haswell lesz a vállalat utolsó könnyen cserélhető processzorcsaládja - írja a Techcorner. 2015-től kezdve a gyártó hétköznapi fogyasztóknak szánt központi egységei elméletileg az alaplapokba forrasztva kerülhetnek majd a boltok polcaira, viszont a felső kategóriás, továbbá a szerverekbe szánt termékeket állítólag egyelőre nem érinti majd a változtatás.
Az otthoni felhasználók számára ez azt jelentheti, hogy ha gyorsabb processzort szeretnének számítógépükbe, akkor nem lesz elég azt megvenni, hanem alaplappal együtt kell majd cserélni, ami drágítja a gépfejlesztést - miközben egy processzor ma sem kifejezetten olcsó.
A hír élét tompítja, hogy 2015-re várhatóan jelentősen csökken a pc-piac, jóval kevesebben vesznek majd hagyományos számítógépet, mint manapság. Az IDC szerint például jövőre már több táblagépet veszünk majd, mint asztali számítógépet.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.