Meglepő Samsung-tervek 2013-ra

Az év vége felé közeledve már mindenki javában szövögeti terveit a következő esztendőre. Nincs ez másképp a Samsungnál sem, legfeljebb a szokásosnál meghökkentőbbek ezek az elképzelések.

  • hvg.hu hvg.hu
Meglepő Samsung-tervek 2013-ra

Emlékezetes év marad 2012 a Samsung számára, hiszen ebben az évben utasította maga mögé a Nokiát, és vált a világ top készülékgyártójává. Úgy tűnik, 2013-ban sem vesz vissza a tempóból, sőt…

Az Übergizmo ugyanis azt állítja a Korea Timesra, illetve a Samsung egyik kulcsbeszállítójára hivatkozva, hogy a jövő évben a Samsung több mint félmilliárd (510 millió) mobileszköz kibocsátását tervezi.

Csak összehasonlításképpen: 2012-re 420 millió eszköz volt a koreai gyártó terve, az új elképzelések tehát jelentős növekedést vetítenek előre. Ráadásul az 510 millió eszközből 390 okostelefon lenne, azaz egyértelmű, hogy a Samsung ezeket az eszközöket érzi befutóknak.

A Samsung tervei messze felülmúlják az elemzők előrejelzéseit – a Gartner például 250-300 millió Samsung-okostelefon eladását vetítette előre 2013-ra, persze a piackutatók előrejelzései mindig becsléseken alapulnak.

Akár így, akár úgy, egy bizonyosnak látszik: 2013-ban körülvesznek bennünket a Samsung-eszközök.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.