szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szakértők szerint az Apple akár egy olcsóbb iPhone-nal is megjelenhet az alsóbb kategóriás készülékek piacát megcélozva, ahogy azt az iPaddel is tette - írja a Portfolio.hu. Van, aki úgy gondolja, hogy néhány hónapon belül már jöhet az iPhone mini.

A becslések szerint a Samsung 33 százalékos részesedéssel uralja majd az okostelefonok globális piacát 2013-ban, míg az Apple piaci részesedése 21 százalékot tesz majd ki az értékesítések volumenéből - írja a Portfolio.hu.

A lap által idézett Strategy Analytics elemzői szerint nem kizárt, hogy az Apple megcélozza az alsóbb kategóriás készülékek piacát, ahogy azt a táblagépek terén is tette, és piacra dob egy olcsóbb iPhone minit, hogy piaci részesedését növelje. Nagy a tét, hiszen az okostelefonok piaca idén is komoly növekedést mutathat, a prognózisok szerint 2012-ben több mint 40 százalékkal növekedtek az eladások, idén pedig 27 százalékkal több okostelefont értékesíthetnek a világban: az eladások elérhetik a 875 millió darabot.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
"A klímaváltozás ellen nincs vakcina" - Több ezer tudós figyelmeztet a globális felmelegedésre

"A klímaváltozás ellen nincs vakcina" - Több ezer tudós figyelmeztet a globális felmelegedésre

Heteken belül jön az oltásigazolvány, lazításról egyelőre nem lehet szó

Heteken belül jön az oltásigazolvány, lazításról egyelőre nem lehet szó

Marabu Féknyúz: Szeretem, aki szófogadó

Marabu Féknyúz: Szeretem, aki szófogadó