szerző:
MTI

A kínai központi televízió helyi hírességeket vett rá arra, hogy saját véleményüknek álcázott blogbejegyzésekben keljenek ki az Apple vállalat ellen, ezzel kedvezve az amerika cég hazai versenytársainak.

Az eset a központi televízió, a CCTV fogyasztói jogok védelmével foglalkozó, szokásos éves adásához kapcsolódik. Az idei műsorban a televízió egyebek között az amerikai Apple vállalat gyakorlatát vette nagyító alá, azt állítva, hogy a sérült iPhone-hátlapok cseréjénél Kínában fizetésre kötelezik a vásárlókat, miközben külföldön ingyenes a tranzakció.

A milliók által követett műsor idején az internetezők a kínai mikroblogokon is megvitatták a látottakat, köztük - szokásos módon - számos híresség is elmondta a véleményét.

A kommentelők között írók, újságírók, művészek, bloggerek is az Apple ellen rohantak ki. Így tett Peter Ho tajvani színész is, aki ugyanakkor a vállalatot és annak gyakorlatát elítélő mikroblogbejegyzése utolsó sorában egy oda nem illő félmondatot is írt: "8 óra 20 perc körül nyilvánosságra hozni".

A színész több mint ötmillió követője perceken belül reagált az üzenetre, azzal gyanúsítva Hót, hogy az nem saját véleményét, hanem egy előre megírt kritikát közvetít, vagyis a CCTV Apple-ellenes kampányának részeként szítja tovább az éterben a tüzet a vállalat ellen. A színész két óra elteltével törölte a bejegyzést, azt állítva, hogy valaki feltörte mikroblog-fiókját, és a nevében közölte az üzenetet, hogy így ártson neki.

Az élelmes internetezők ugyanakkor felfigyeltek arra is, hogy számos híresség írt bejegyzést 8 óra 20 perc táján, mindnyájan az Apple-t kritizálva üzenetükben. Sokan csalódottságuknak adtak hangot a "tényfeltárónak" mutatkozni akaró CCTV-vel kapcsolatban, és elítélték az internetező közvélemény "alattomos befolyásolásáért".

©

A téma az elmúlt napok legvitatottabbja volt még hétfőn is, több mint kétmillió bejegyzést számlálva a Sina mikroblogon.

Az érintett hírességek tagadták a vádakat, közben ugyanakkor Kaj Fu-li, a tavaly a Sinán legbefolyásosabbnak megválasztott, szókimondásáról ismert blogger, a Google Kína volt vezérigazgatója elismerte: korábban őt is megkereste a CCTV, hogy programjaihoz kapcsolódóan blogolásra bírja. A blogger ugyanakkor elutasította a "felkérést", mondván csak releváns témákról hajlandó vitát generálni.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Ha kigyullad a kocsid, ne taposs a gázra, a menetszél nem fogja elfújni – videó

Ha kigyullad a kocsid, ne taposs a gázra, a menetszél nem fogja elfújni – videó

Mennyire gyors a Mol első szuper villámtöltője?

Mennyire gyors a Mol első szuper villámtöltője?

Tiszta ráfizetés Putyinnak az öt éve elfoglalt Krím, de semmiért sem adná vissza

Tiszta ráfizetés Putyinnak az öt éve elfoglalt Krím, de semmiért sem adná vissza

Bámulatos fotó készült a Jupiteren tomboló viharokról

Bámulatos fotó készült a Jupiteren tomboló viharokról

Szalay Bence: Nehéz eldönteni, hogyan legyél most pasi

Szalay Bence: Nehéz eldönteni, hogyan legyél most pasi

Keljfeljancsi-autót csináltak ebből a Lada Nivából - videó

Keljfeljancsi-autót csináltak ebből a Lada Nivából - videó