Figyelem Apple: Európa drágállja az iPhone-t

Úgy tűnik, nem csak a hazai felhasználók érzik azt, hogy az Apple – amúgy valóban remek – telefonja nagyon drága.

  • hvg.hu hvg.hu
Figyelem Apple: Európa drágállja az iPhone-t

A gazdasági válság hatását egész Európa érzi, s ez változó fogyasztói magatartáshoz vezet – mondta el a Bloombergnek egy interjúban a France Telecom vezérigazgatója, Stephane Richard, egyfajta magyarázatot is adva arra, miért is nem nő úgy az Apple piaci részesedése, ahogyan az almás cég azt szeretné, s miért törnek úgy előre az olcsóbb androidos vetélytársak.

Apple

Az európai fogyasztók – mondta Richard – egyre jobban fogyelnek az árra, és most már nem cserélik le olyan hamar régebbi készülékeiket, mint korábban. A vezérigazgató azt is megjegyezte, hogy mintha kissé lecsengőben lenne az Apple-őrület, és egyre nehezebb eladni egy 600 dolláros telefont.

Richard szerint, ha nem változtatnak az iPhone árazásán (azaz nem lesz olcsóbb a telefon), tovább veszít az Apple piaci részesedéséből. Most már csak az a kérdés, hogy eljutnak-e a vezérigazgató szavai az Apple illetékeseihez, s vajon fontolóra veszik-e az érveket.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.