Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Csupán 54 óra állt rendelkezésére annak az 50 fejlesztőnek, designerek és vállalkozónak, akik az április első hétvégéjén megrendezett projektfejlesztő versenyen arra vállalkoztak, hogy ötleteikből konkrét terméket és szolgáltatást alkossanak. A budapesti eseményen született rapid randi alkalmazás, pótgazdi-adatbázis, de induló cégeket segítő jogi és üzleti kisokos is. A Startup Weekend nyertese egy gokartos fedélzeti app lett.
Az ötödik alkalommal megrendezett Startup Weekenden már Varsóból és Ljubljanaból is érkeztek résztvevők, hogy ötleteit versenybe indítsa. Idén először közönségdíj is volt.
Az 10 versenyző csapatból idén a nagydíjat a gokarto programot megalkotó csapat nyerte. A zsűri által legjobbnak ítélt brigád a profi autóversenyzésből ismert innovatív technológiai megoldásokat hozza el a gokart pályák világába: igazi Forma-1-es autóversenyzőkké válhatunk. A mobilalkalmazás segítségével okostelefonunk fedélzeti számítógépként funkcionál, miközben a gokartpályán rójuk a köröket barátaink társaságában. Részletes statisztikát készít a megtett köreinkről, illetve csapatrádióként is működik: rajta keresztül kommunikálni tudunk a pálya szélén szurkoló társainkkal. Az app hamarosan bárki számára letölthető lesz.
Idén először az esemény közönsége is szavazhatott kedvenc csapatára. A „The project that calls for a Carlsberg” díjat, amely az elismerés mellett 200 ezer forintos pénzdíjazást is jelent, egy turistáknak szánt alkalmazás nyerte. Az Attendee alkalmazás segítségével pár kattintással egyedi programokat rendelhetünk magunknak úticél városunkban, legyen szó idegenvezetésről vagy akár extrém sárkányernyőzésről.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.