szerző:
hvg.hu

Néhány hónappal azután, hogy az ENSZ "nem tag megfigyelő állam" szintre emelte a világszervezetben Palesztina státuszát, a Google is “önállóbbá” tette a közel-keleti államot.

Eddig a "Palestinian territories", azaz "palesztin területek" felirat volt olvasható google.ps oldalon, a Google mostantól azonban a "Palestine", azaz Palesztina megnevezést szerepelteti arab és angol nyelven is helyi keresőjének logójában – tudósít az AlJazeera.

Az ENSZ tavaly novemberben adott a Vatikánéhoz hasonló megfigyelői állami státuszt a palesztinoknak. A világszervezet közgyűlése 1947. november 29-én szavazta meg, hogy a történelmi Palesztina területén egy arab és egy zsidó állam jöjjön létre. Az arab államok azonban elutasították a felosztást, és a rendezésről azóta sem született megállapodás.

Palesztinát jelenleg 133 ország ismeri el önálló államként.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ilyen a mamutagyar-vadászat sötét oldala

Ilyen a mamutagyar-vadászat sötét oldala

Megtalálták a Föld legmélyebb kontinentális árkát

Megtalálták a Föld legmélyebb kontinentális árkát

Bevásárolta magát a WING a legnagyobb lengyel ingatlanfejlesztő cégbe

Bevásárolta magát a WING a legnagyobb lengyel ingatlanfejlesztő cégbe

Szombattól egy kiló almát sem lehet behozni az EU-ba engedély nélkül

Szombattól egy kiló almát sem lehet behozni az EU-ba engedély nélkül

Lassan nincs olyan üzletág, amelyben ne lenne játékos a TV2 tulajdonosa

Lassan nincs olyan üzletág, amelyben ne lenne játékos a TV2 tulajdonosa

„Elakadt” – itt a belső levél, amelyben a 4iG a T-Systems-ügylet bedőlését magyarázza

„Elakadt” – itt a belső levél, amelyben a 4iG a T-Systems-ügylet bedőlését magyarázza