Komoly mérgezőgáz-szivárgás a Samsungnál

Erős mérgező hatású, gáz halmazállapotú fluorhidrogénsav szivárgott ki a Samsung központi chipgyártó épületében, Dél-Koreában.

  • hvg.hu hvg.hu
Komoly mérgezőgáz-szivárgás a Samsungnál
A Hwaseong városában történt gázszivárgás négy hónapon belül a második volt a Samsung gyárában. A vállalat az Engadgetnek megerősítette a balesetet, hozzátéve, hogy három külsős munkatársuk megsérült a félvezetőgyártó részlegen. A közlés szerint az eset éppen akkor történt, mikor a munkások a helyi hatóságok új munkaügyi előírásaihoz próbálták igazítani a gyártósort.
Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.