Nagy jövője van az online játékok piacának Kínában

Több mint 35 százalékkal nőtt az online játékok piaca tavaly Kínában, ahol a következő években is jelentős bővülést valószínűsítenek a szakértők.

  • MTI MTI
Nagy jövője van az online játékok piacának Kínában

A témáról a hétfőn kezdődött, idén 19. alkalommal megrendezett Sanghaji Televíziós Fesztiválon cseréltek eszmét az iparág képviselői. A hivatalos adatok szerint az online játékok piaca tavaly a 60 milliárd jüant (2,2 ezer milliárd forint) is meghaladta, vagyis az előző év 30 százalékos növekedését is felülmúlva 35 százalékkal tudott bővülni. Egyre nagyobb szerepet játszik a játékok exportja is, a kivitel értéke tavaly 3,5 milliárd jüant (130 milliárd forint) tett ki, ami éves bázison mintegy 60 százalékos növekedés. 

Iparági becslések szerint a szektor bevételei 2017-re akár 135 milliárd jüan (5 ezer milliárd forint) felé is nőhetnek. Ennek elsősorban a technológiai újítások, a televízió és az okostelefonok fokozatos összeolvadása illetve fokozottabb összekapcsolása lesz, amelyből a játékok csak profitálhatnak - idézi a Shanghai Daily napilap a Sanghaji Médiacsoport képviselőjét. 

Az online játékok a hirdetési piac szereplőinek is kiváló diverzifikációs lehetőséget jelentenek a mind fontosabbá váló digitális média korában, amely egy a héten közölt tanulmány szerint a következő években átveszi a vezető szerepet a hagyományos médiától Kínában. 

A bővülést táplálja a kínai internetezők, a táblagépeket és okostelefont használók számának további növekedése is. A sanghaji székhelyű Shanda játékcég például az idei év első negyedévében 100 millió jüan (3,7 milliárd forint) bevételt ért el a telefonos játékokból, tízszeresét az előző év hasonló időszakában elkönyveltnek.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.