Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Princeton Egyetem kutatói olyan mobilalkalmazást fejlesztettek, amely alkalmas például arra, hogy a környezetünk és a komfortérzetünk közötti összefüggéseket megmutassa.
Egy önkéntesek részvételével készült kutatás megmutatta, hogy egy mobilalkalmazás megfelelő eszköz lehet annak mérésére, hogy mennyire függ a komfortérzetünk a tartózkodási helyünktől. A kutatók szerint pontosabb képet kapunk, ha az érzéseket abban a pillanatban tudjuk rögzíteni, amikor megtapasztaljuk őket, nem pedig utólagosan visszaemlékezve a helyzetre – számol be az eredményekről a Science Daily alapján a Nyest.hu.
A kutatásban részt vevő önkéntesek előzetes hozzájárultak ahhoz, hogy a kutatók hozzáférhessenek az érzéseikről és a tartózkodási helyükről szóló információkhoz. Az Android operációs rendszerre fejlesztett mobilalkalmazás ugyanis rögzítette a tulajdonos tartózkodási helyét, illetve újra és újra feltette a kérdést, hogy az illető hogy érzi magát.
Az applikációt meghívásos alapon lehetett letölteni. A kutatásban 13 ország mintegy 270 önkéntese vett részt; róluk három héten keresztül rögzítette az alkalmazás az adatokat. A hogylétükre vonatkozó kérdésre egy 0-től 5-ig terjedő skála segítségével kellett válaszolniuk. Az összegyűlt információkból a kutatók arra nézve vontak le következtetéseket, hogy milyen módszerekkel vizsgálható a környezetnek az ember komfortérzetére tett hatása. Kiderült, hogy a mobiltelefonos kutatás képes kiküszöbölni azokat a korlátokat, amelyekkel a hagyományos közvélemény-kutatásokban szembesülnek a tudósok.
A kutatás előzetes eredményei szerint a férfiak például inkább értékelték magukat boldogtalannak, amikor távol voltak az otthonuktól. Ugyanakkor a nőknél az érzelmek és a távolság között ilyen összefüggés nem volt kimutatható. Palmer a doktori disszertációjában fogja kibővíteni ezt a kutatást; a reprezentatív adatokra addig várnunk kell. Az mindenesetre már most biztosnak tűnik, hogy a mobilos alkalmazások alkalmasak ilyen társadalomtudományi kutatások kivitelezésére.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.