Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Androidos készülékekre, iPhone-ra és iPadre is ingyenesen tölthető le Az éhezők viadala: Futótűz című film mellé készített játék.
A Temple Run stílusában készült játék Az éhezők viadala-trilógia második részéhez, ami a napokban debütált a hazai mozikban. Az App Store-ból és a Google playről is ingyenesen letölthető app játékosainak, akárcsak a film főszereplőinek, részt kell venniük a Győzelmi Körúton, végig kell látogatniuk az összes körzetet Panemben. A végtelenített futás közben temple runos szokás szerint nem csak jobbra-balra kell navigálni, az ügyesség mellett az út közben begyűjthető extrák - például íjazás - is segítenek a pontszerzésben.
A játékba - szokás szerint - közösségi funkcionalitás is került, facebookos engedélyadás után összemérhetjük teljesítményünket facebookos ismerőseinkével.
És egy tipp: ha az iPhone-os verzióban a Facebook kihagyása (Skip gomb) után megállna a játék, csak újra kell indítani, és már működik is.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.