Ő volt a legelső magyar Facebook-felhasználó

Egy soproni kosárlabdázó éppen a Harvardon tanult, amikor elindult a Facebook. Az oldal születésekor még csak a harvardosok regisztrálhattak, így jó eséllyel ő az oldal első magyar felhasználója.

  • hvg.hu hvg.hu
Ő volt a legelső magyar Facebook-felhasználó

Cserny Réka, a Sopron kosarasa éppen a Harvardon tanult, amikor 2004-ben elindult a Facebook. Ha minden igaz, ő az 1586. Facebook-felhasználó a világon, és a közösségi szolgáltatás első magyar tagja – írja a Szeretlek Magyarország.

A kezdetben csak a Harvard hallgatói által használható, majd más amerikai egyetemekre is kiterjesztett szolgáltatás már első évében beindult. A siker után nem sokkal több egyetem hallgatóira is kiterjesztették a szolgáltatást, majd középiskolások is regisztrálhattak. A többi pedig már történelem, amiről itt olvashat érdekességeket.
MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.