Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Flappy Bird az utóbbi idők legnagyobb játékos sikere volt mobilon, törlése után pedig ellepték az alkalmazásboltokat a 99 százalékban rosszul sikerült utánzatok.
Egy hete törölte Flappy Bird című, napi 10 millió forintnyi bevételt termelő játékát az appboltokból Dong Nguyen fejlesztő. Más fejlesztők pedig javában dolgoztak a sikerjáték utánzatán, és nem is rossz eredménnyel: a Flappy Birdről halló, arra rákereső felhasználók az utórezgéseket találták csak, azokat töltötték le, így több közülök a letöltési listák élére került.
Az Apple és a Google azonban megelégelték ezt, valószínűleg amiatt (is), hogy az utánzatok közül szinte mindegyik unalmas, csúnya vagy más módon rontja a felhasználói élményt. A TechCrunch beszémolója szerint a két vállalat a már fentlévő hasonmásokat egyelőre nem törölte az App Store-ból és a Google Play Store-ból, a “flappy” kifejezést tartalmazó új játékokat azonban már nem engedik be az alkalmazásboltokba.
Aki lemaradt a Flappy Birdről, annak a fejlesztő másik, szintén ingyenes játékát, vagy a program böngészőben játszható utánlövését javasoljuk. Ez utóbbival még a gépelést is lehet gyakorolni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.