szerző:
hvg.hu

A Huawei is elérkezettnek látta az időt, hogy nyisson a hordozható technológia felé. A lépést a Barcelonában zajló Mobile World Congressen tette meg.

A cég által az MWC 2014-en bemutatott TalkBand B1 érdekessége, hogy telefonálni is lehet vele: a kínai gyártó csuklópántja ugyanis egyben egy Bluetooth headsetként is üzemel. A szabvány csatlakoztathatóság miatt nem csak a gyártó mobiljaival, sőt nem is csak az androidos készülékekkel működik együtt, hanem minden Bluetooth-képes telefonnal. Ehhez csupán ki kell venni a szilikonpántból a kijelzőt, fülünkhöz emelni, és máris bonyolíthatjuk vele a mobilunkról indított hívásokat.

©

Az idei második negyedévben, 99 eurós áron piacra kerülő eszközben lévő OLED kijelző 1,4 colos, emellett pedig egy töltésenként hat napig szolgáló 90 mAh-es akkumulátor, valamint a Bluetooth mellé NFC képesség is van a TalkBand B1-ben.

Aki nem csak Bluetooth headsetként, hanem alvást, megtett távolságot és elégetett kalóriákat is mérő eszközként szeretné bevetni a TalkBandet, annak Android 2.3 vagy újabb, illetve iOS 5.0 vagy újabb rendszer futtató mobilra lesz szüksége mellette.

Ha kíváncsi az MWC legérdekesebb újdonságaira, lájkolja és figyelje a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát. Az eddigi bejelentésekről itt olvashat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kabrió dizájnterv készült a vadonatúj BMW X6 M-ből

Kabrió dizájnterv készült a vadonatúj BMW X6 M-ből

Megszüntetné a Brexit után a szabad munkaerő-áramlást a brit kormány

Megszüntetné a Brexit után a szabad munkaerő-áramlást a brit kormány

A spanyolok idén már másodszor választanak, ám a kormányzással nem törődik senki

A spanyolok idén már másodszor választanak, ám a kormányzással nem törődik senki

Hivatalossá tették Karácsony Gergely főpolgármesteri győzelmét

Hivatalossá tették Karácsony Gergely főpolgármesteri győzelmét

NVI-elnök: informatikai átállás miatt akadozott a Választás.hu

NVI-elnök: informatikai átállás miatt akadozott a Választás.hu

Egy új gomb kerül a számítógépes billentyűzetekre

Egy új gomb kerül a számítógépes billentyűzetekre