szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Abdullah Gül saját Twitter-profilján tiltakozott az ellen, hogy a török kormány csütörtök este letiltotta a közösségi portált.

A török elnök elítélte pénteken, hogy a kormány az előző este letiltotta a Twitter közösségi portált.

Az AFP tudósítása szerint Abdullah Gül ezt saját Twitter-profilján tette meg, de nem derült ki, hogy a hírügynökség hogy szerzett tudomást az üzenetről, és hogyan kapta meg a szöveget. A Twitter korábban közölte török használóival, hogy SMS formájában továbbra is tudnak üzeneteket küldeni. 

"Elfogadhatatlan a közösségi hálók teljes letiltása, remélem, hogy ez a helyzet nem tart sokáig" – írta Gül.

Az államfő azt is elítélte, amikor Recep Tayyip Erdogan kormányfő még februárban csak fenyegetőzött a Twitter és a Facebook közösségi portálok, valamint a YouTube fájlmegosztó oldal betiltásával. "Mint már többször közöltem, lehetetlen műszakilag teljesen blokkolni a közösségi platformokat, mint amilyen a Twitter is" – írta Gül pénteken, és hangsúlyozta, hogy szerinte csak olyan honlapokat lehet betiltani, amelyekről bíróság nevesítve megállapította, hogy megsértették valakinek a magánélethez való jogát.

Bírálta a Twitter törökországi blokkolását a német kormány, mondván, hogy nem az állam feladata eldönteni, hogy az emberek hogyan kommunikálhatnak egymással.

Valamivel korábban az Európai Bizottság távközlési felelőse, Neelie Kroes is reagált a török tilalomra, szintén a saját Twitter-oldalán. A holland biztos "alaptalan, értelmetlen és gyáva" lépésnek minősítette a közösségi oldal blokkolását, amelyet szerinte a török nép és a nemzetközi közösség cenzúraként értelmez.

Stefan Füle, az Európai Bizottság bővítési biztosa pénteken szintén a mikroblogportálon közzétett üzenetében fejezte ki "mély aggodalmát" az intézkedés miatt. "A szabad kommunikálás és az arra szolgáló eszközök szabad megválasztása alapvető uniós érték" – írta.

Török közösségi fórumokon éjszaka számos olyan üzenet jelent meg, amelyekben a vezetést az internet szigorú ellenőrzése miatt az iránihoz vagy az észak-koreaihoz hasonlították.

Erdogan hivatala közleményt adott ki, amelyben közölte, hogy a Twitter nem tett eleget a bizonyos linkek eltávolítására vonatkozó kéréseknek, ezért tiltották le.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Manfred Weber: Ha nem lenne járvány, már kizárták volna a Fideszt a Néppártból

Manfred Weber: Ha nem lenne járvány, már kizárták volna a Fideszt a Néppártból

Elkezdték felújítani az utat, előkerült 400 sír

Elkezdték felújítani az utat, előkerült 400 sír

Merkel: Még semmit nem tettek, hogy a szegény országok is kapjanak a koronavírus elleni oltásból

Merkel: Még semmit nem tettek, hogy a szegény országok is kapjanak a koronavírus elleni oltásból