szerző:
hvg.hu

Ugrásszerűen megnőtt Magyarországon azon mobiltelefonosok aránya, akik a hagyományos megoldás mellett a közel ingyenes VoIP technológiát is használják telefonálásra. Nem véletlenül: ha a beszélgetéseink idejéből nem szeretnénk engedni, ez a telefonszámla csökkentésének legegyszerűbb módja.

A GfK 18-49 évesekre vonatkozó adatai ráerősítenek a nemzetközi szinten is mért jelenségre, itthon is egyre többen váltjuk ki az sms-eket a jóval költséghatékonyabb chateléssel. A mérések alapján az online mobiltelefonálók arányában ugrásszerű növekedés következett be: míg egy éve csak 9 százaléknyian csökkentették így mobilszámlájukat, addig idén már 23 százalékos az ingyenes mobilozási lehetőségeket kihasználók aránya. Érdekesség, hogy az Európai Bizottság eközben csökkenést mért a VoIP szolgáltatások hazai használói körében.

Az ingyenes telefonálásra ad lehetőséget például a felénk is terjedő, látványos LINE messenger, illetve a mobil mellett most már asztali gépen is ingyenes telefonálást nyújtó Viber.

Az egy másik, szintén friss kutatásból derült ki, hogy az EU-n belül itthon a legmagasabb a mobilos díjak adóterhe. Bár ez természetesen az ingyenes telefonáláshoz felétlenül szükséges mobilnet esetében is jelentkezik, közel sem akkora mértékben, mint a hagyományos mobilozás percdíjainál.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Homofób és fogamzásgátló-ellenes fejeseknek reklámozta Novák Orbán családpolitikáját

Homofób és fogamzásgátló-ellenes fejeseknek reklámozta Novák Orbán családpolitikáját

Jön az újfajta fogamzásgátló, bár kissé őrülten hangzik, hogyan működik

Jön az újfajta fogamzásgátló, bár kissé őrülten hangzik, hogyan működik

Úgy írták át 70 ezer ember életét, hogy az utolsó pillanatig ők sem értették, mi történik

Úgy írták át 70 ezer ember életét, hogy az utolsó pillanatig ők sem értették, mi történik

Megint Federer volt Fucsovics edzőpartnere

Megint Federer volt Fucsovics edzőpartnere

Családi okokból ölhetett az utrechti lövöldöző

Családi okokból ölhetett az utrechti lövöldöző

Bevándorlásügyi konferencián gyűjt muníciót az EU elleni harcához a kormány

Bevándorlásügyi konferencián gyűjt muníciót az EU elleni harcához a kormány