Évente több mint 16 milliárd euróra tehetők a kiemelkedő e-mail forgalom miatti károk csak Németországban – írja a német hatóságok felméréseire hivatkozva az SG.hu. A károk egy része az alkalmazottak pszichikai leterhelésére vezethető vissza, másrészt a munkára fordított idejükre is: a rendszeresen kommunikáló beosztottak a munkaidejük 28 százalékában foglalkoznak a beérkező e-mailek közül a lényegesek kiszűrésével, olvasásával és megválaszolásával.
A cégek megpróbálnak megoldást találni a problémára. Gyakori, hogy úgynevezett e-mailezési irányelveket dolgoznak ki, de ezek sem mindig hatékonyak. Az SG.hu szerint a munkavállalóknak azonban nem csupán kevesebb e-mailt kell írniuk, hanem a munkastílusukon is változtatniuk kell. A levélmennyiség csökkentése azt jelenti, hogy jobban terveznek előre, pontosabban egyeztetnek, hatékonyabban és felelősségteljesebben dolgoznak.Sokba kerülnek a nem fontos e-mailek
Egyre nagyobb problémát jelent a felhasználóknak az e-mailek áradata. A cégeknek pedig a munkatársaik miatt ez egyre több kárt okoz.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.