Itt Gmail új funkciója, imádni fogja
Automatikusan összefoglalja a hosszas levélfolyamokat a Gmail. Van, akik már ki is próbálhatják.
Automatikusan összefoglalja a hosszas levélfolyamokat a Gmail. Van, akik már ki is próbálhatják.
Hasznos, ám adatvédelmi szempontból kissé aggasztó új funkciót mutatott be a Google: a Gmail képes lesz a korábbi tevékenységei mentén, az ön stílusában választ fogalmazni egy e-mailre.
Küllemében és funkcióiban is megújul a Gmail iPhone-os alkalmazása, derül ki a Google bejelentéséből. Napokon belül minden felhasználó egy szinte teljesen új felülettel találkozhat.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ tovább bombázza azoknak a postafiókját, akik korábban a koronavírus-járványról szóló tájékoztatás miatt adták meg az elérhetőségüket.
A Google egy új funkció bevezetésével lehetővé tette a felhasználók számára, hogy a mesterséges intelligencia segítségével keressenek a levelek között.
4,1 millió forint értékű jutalmat értek azok a sebezhetőségek, melyeket két kiberbiztonsági kutató tárt fel.
Mától e-mailben is kérheti a kétfaktoros azonosításhoz szükséges kódot, ha be szeretne lépni az Ügyfélkapu+ szolgáltatásba.
A Google levelezője, a Gmail mögött dolgozó rendszerek rengeteg e-mailt szűrnek ki naponta, de előfordulhat, hogy egy mégis átcsúszik a hálón. A vállalat azt is elmondta, milyen módszerrel próbálkoznak most a leginkább a bűnözők.
Hamis számlákkal próbálkoznak a pénzére utazó csalók, akik ezúttal a Vodafone ügyfeleit célozzák.
Meghalt Elwood Edwards, a betárcsázós internet korszakának meghatározó hangja, aki a világszerte használt amerikai AOL szolgáltatásban milliókkal közölte nap mint nap, hogy levelük érkezett.
Szokatlan, aggasztó e-maileket kaptak sokan a napokban a Google-től, mely arról értesítette őket, hogy sikeresen hozzáadtak egy új bankkártyát a fiókjukhoz – úgy, hogy valójában nem tettek ilyet.
Nem kell többé állandóan megnyitnia a leveleit: a legfontosabb információkat a levelező tetején, kártyákon láthatja a Gmailben, legyen szó esedékes számláról, kiszállítás alatt lévő csomagról vagy szállással kapcsolatos információkról.
Megérti a levelezés tartalmát, és annak megfelelően javasol komplett válaszokat a Google mesterséges intelligenciája a Gmailben. Van azonban egy elég komoly korlátozás.
Az asztali után a mobilos Gmailben is megjelennek a hitelesítő kék pipák, melyek azt jelölik, hogy az adott e-mail feladója megbízható. Ezzel könnyebb lehet kiszűrni a csalókat.
Először az Android-felhasználókhoz fut be a Gmail újítása, amellyel kevesebb felesleges lépésből áll, hogy reagáljon egy e-mailre.
Muszáj lesz valamilyen extra hitelesítési módszert használni ősztől az Outlook levelező használatához.
Nagyon veszélyes adatszivárgásra derült fény: százmilliós nagyságrendben kerülhettek illetéktelen kezekbe olyan adatok, melyekkel könnyedén be tudnak lépni a rosszindulatú felek számos szolgáltatsba.
Külön mappába gyűjti ezentúl az alacsony besorolású e-maileket a Gmail alkalmazás. Így nem lesznek mindig szem előtt azok a levelek, amelyekre szinte biztos, hogy nem sürgős foglalkozni.
A Microsoft elleni hackertámadások során amerikai kormányzati szervek levelezései is orosz kezekbe kerültek.