Így vesz vesz fel menő alakzatokat 1024 robot – videó
A világ legnagyobb robotgyűléseként is emlegethetjük a Harvard Egyetemen összeálló csapat eseményét. Most látványos, később pedig hasznos is lehet.
hvg.hu
A Mike Rubenstein vezetésével kifejlesztett rendszerbe tartozó Kilobotokban nem csak az irányításhoz szükséges chip kapott helyet, hanem egy infravörös érzékelő is. A fény villantásaival, illetve egymás fényének érzékelésével a robotok fel tudják mérni, hogy milyen messze vannak egymástól, így aztán nem gabalyodnak össze az alakzatok felvétele közben.
Bár a videón minden másodpercek alatt (gyorsítva) történik, valójában 12 órába telt az 1024 robotnak egy-egy alakzat felvétele. A munkájukat a Science című tudományos folyóiratban összegző szakemberek a következő lépcsőben egyrészt ebből az időből szeretnének lefaragni, másrészt szeretnék elérni, hogy a robotok 3D-s formákba is rendeződni tudjanak, egymáshoz kapcsolódva és egymást megtartva, amolyan nagyobb robottá összeálló Transformers drónseregként.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Az izraeli légicsapások egy névtelenséget kérő Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és mostanra nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.