szerző:
hvg.hu

Holnap lesz három éve annak, hogy Steve Jobs elhunyt. A jelenlegi Apple-vezér is megosztotta ezzel kapcsolatos gondolatait a beosztottjaival.

2011. október 5-én, 56 éves korában halt meg az immár legendássá vált Apple-alapító, Steve Jobs. Az évfordulót megelőző utolsó munkanapon Tim Cook e-mailt küldött szét a kollegáknak, amelyet a 9to5Mac is leközölt.

A levélben Cook megemlékezik arról, milyen hatással is volt a világra Steve jobs. Az általa megálmodott eszközöknek köszönhetően ma másképp tanulnak a gyerekek, és a világ legkreatívabb emberei használják ezeket zeneszerzésre, ezeken írnak mindent a regényektől kezdve az SMS-ekig. Steve életműve tulajdonképpen egy vászon, amelyre most készítik remekműveiket a művészek.

©

Az Apple-nél sok ötleten és projekten dolgoznak, amelyek már Steve Jobs halála után születtek, azonban az alapító befolyása ezekre, és persze mindannyiunkra semmivel sem összetéveszthető – jegyzi meg az e-mailben Tim Cook.

A levél teljes (angol nyelvű) szövegét ezen a linken olvashatják el.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Két drón is besegített a Notre-Dame oltásába

Két drón is besegített a Notre-Dame oltásába

Se Jégvarázs, se Mickey egér – Miért kihagyhatatlan az osztrák Familypark?

Se Jégvarázs, se Mickey egér – Miért kihagyhatatlan az osztrák Familypark?

Medián: Dobrev Klára a legismertebb és legnépszerűbb listavezető

Medián: Dobrev Klára a legismertebb és legnépszerűbb listavezető

A legújabb divat: a nyaraló

A legújabb divat: a nyaraló

Vekerdy Tamás: Ha békén hagyod a gyereket, magától megtalálja az útját

Vekerdy Tamás: Ha békén hagyod a gyereket, magától megtalálja az útját

Megharaptak, majd fojtogattak egy MSZP-s aktivistát Budapesten

Megharaptak, majd fojtogattak egy MSZP-s aktivistát Budapesten