Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szokatlan, kémprogramokat idéző módon gyűjthet adatokat felhasználóiról a Windows 10 már kipróbálható verziója.
Ha megnyit egy fájlt, információkat gyűjthetünk magáról a fájlról, a megnyitására használt programról, valamint a megnyitáshoz szükséges időről is – figyelmezteti a múlt héten bemutatott Windows 10 technikai előzetesét telepítő felhasználókat a Microsoft. A nagyjából soha, senki által el nem olvasott – az Inquirer által viszont átnézett – felhasználási feltételek között azonban még furcsább kitétel is szerepel. A vállalat kijelenti, a telepítéssel engedélyt adunk neki, hogy figyelje számítógépünk billentyűzetét, az azon beírt szöveget pedig a gépről továbbítsa szervereire.
A fájlok és a billentyűleütések megfigyelése okaként a cég a Windows továbbfejlesztését nevezi meg: az előbbivel a fájlkezelés gyorsaságán, utóbbival pedig a szövegbevitelkor hasznos automatikus kiegészítés funkción szeretnének javítani. Ezzel együtt viszont adatvédelmi szempontból legalábbis szokatlan az információszerzés ilyen módja, főleg annak fényében, hogy a Windows 10 ingyen letölthető próbaverziója a fenti adatok mellett a felhasználót egyértelműen azonosító adatokat is gyűjti: név, emailcím, érdeklődési kör, használt eszköz, programok és csatlakozott hálózatok.
Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.