szerző:
László Ferenc
Tetszett a cikk?

A Nokia elérhető árú felsőkategóriás okostelefonként jelentette be a Lumia 830-at, mi pedig mindkét tényezőnek utánajártunk: mennyire olcsó és mennyire csúcsmobil?

Amikor a nyár közepén a Lumia 930-at teszteltük, azt írtuk róla, hogy bizony ez az eddig készült legjobb windowsos mobil. Most sem gondolunk mást, a 930 egy alaposan átgondolt, minden porcikájában zászlóshajó kategóriás "ablakos" telefon – ezzel együtt jár legfőbb hibája: sokak számára egyszerűen már túl drága. Éppen ezért a Microsoft által a közelmúltban bekebelezett Nokia, vagyis a Microsoft Devices Group szeptember elején a berlini IFA kiállításon bejelentette a Lumia 930 olcsóbb testvérmodelljét, a Lumia 830-at, mely természetesen kevesebbet tud a nagytesónál, viszont még mindig felsőkategóriás termék, legalábbis a gyártó szerint mindenképpen. Ez már önmagában is érdekesnek tűnik, és akkor arról még nem is ejtettünk szót, hogy a 830-as modellen debütál a legújabb mobil Windows szoftver.

©

Bevált recept

A négyféle színben készülő Lumia 930 láttán még a legelvakultabb Android és iOS rajongók is elismerően csettintettek, ami nem is csoda, mert a fémet minőségi műanyaggal kombináló készülék formaterve abszolút tetszetősre és egyedire sikeredett. A Lumia 830 kapcsán a tervezőknek nem sok munkája akadt, hiszen lényegében egy az egyben átvették a nagytesó vonalait. Anyagválasztás fronton sincs semmi visszalépés, hiszen oldalt minőségi fémborítás fut körbe, az ezúttal már cserélhető hátlap pedig kellemesen puha tapintású polikarbonátból készült. Pozitív változás, hogy a vastagságon sikerült faragni több mint 1 millimétert, a tömeg pedig 17 grammal csökkent.

©

Új szoftver, új funkciók

A Lumia 830-cal egy időben debütált a legújabb Windows Phone 8.1 Update 1 operációs rendszer, melyhez szokás szerint érkezett néhány exkluzív Nokia újdonság, és így ezt a komplett pakkot el is nevezték Lumia Denimnek. A hamarosan a korábbi Lumiákra is elérhető frissítés nem hozott olyan jelentős változásokat és újdonságokat, mint a WP 8.1, de azért nincs okunk panaszra.

Vadonatúj fejlesztés például, hogy az alapképernyőn immár mappákat (Live folder) is létre lehet hozni – az egyik csempét egyszerűen rápakoljuk a másikra –, illetve nevet is adhatunk a mappáknak. Hasonlóan új feature az alkalmazástéka (Apps Corner), melynek révén teljesen személyre szabott kezdőképernyőt állíthatunk össze, ennek köszönhetően pedig bárkinek odaadhatjuk a telefont, melyen ilyenkor csak az általunk elérhetővé tett alkalmazások és tartalmak érhetők el.

©

Apróság ugyan, de többeknek létfontosságú praktikum: eddig sokan hiányolták a WP-ből az ébresztőóra szundi funkcióját, ez mostantól végre elérhető. Tovább okosodott a gyorsnézet képernyő (Glance Screen), mely az eddigieknél több információt képes megjeleníteni a készenléti kijelzőn, így az óra és a dátum mellett akár már az időjárás adatok is felbukkanhatnak ebben a nézetben.

Említést érdemel továbbá az új SMS copy/paste funkció, a felhasználói VPN támogatás, illetve a mobil weboldalakat gyorsabban betöltő, optimalizált Internet Explorer böngésző. Sokkal okosabb lett a Cortana, ami ugyebár a Microsoft saját Sirije, viszont még mind csak néhány nyelven tud és persze magyarul egyáltalán nem.

©

Pixelvadászat

A takarékoskodás jegyében ebben a mobilban nem Full HD, hanem csak 720p HD felbontású kijelzőt bámulhatunk, melynek 294 ppi-s pixelsűrűsége azonban bár alulról nyaldossa a Retina-szintet, de ez ma már nem igazán jelent csúcskategóriát (Galaxy S5: 432 ppi, Lumia 930: 441 ppi).

A szélein szépen lekerekített, cseppformásított 5 colos display a Lumia 930-tól eltérően nem AMOLED, hanem IPS LCD technológiára épül, tehát a végtelen kontrasztot elbukjuk. Az akár normál kesztyűben is kezelhető képmegjelenítő előnye, nem csak az on gombbal, hanem egy dupla kattintással is felébreszthető.

©

Fényleső

A Lumia 930-ban lévő 20 megapixel helyett ezúttal be kell érnünk 10 megapixellel, viszont az általános képminőségre egyetlen rossz szavunk sem lehet. A dupla helyett ezúttal csak szimpla LED-segédfény lehetne kicsit erősebb is, viszont a hatlencsés Zeiss objektívbe szerelt optikai képstabilizátor mindenképpen kellemes meglepetés – jelenleg ez a mobiliparág legvékonyabb megoldása. A 26 milliméteres nagylátószögnek köszönhetően még szűk beltérben is garantált, hogy semmi sem marad le a felvételekről, ezenkívül pedig sorozatfelvevőt, manuálisan állítható zársebességet és fényérzékenységet, illetve remek makró üzemmódot is kapunk.

©

A videofelvevő révén maximum 30 fps sebességű Full HD felvételek készíthetők, akár Dolby Digital Plus 5.1-es térhangzással és mélyhangszűréssel.

A motorháztető alatt

A nagy takarékoskodásnak a Lumia 930-féle Snapdragon 800-as chipset is áldozatául esett, azonban a relatíve alacsony rendszerigényű Windows Phone még a Lumia 830-ban lévő Snapdragon 400-as chippel is remekül muzsikál.

A négy darab 1,2 GHz-es processzormag a hétköznapi gyakorlatban fürge és stabil működést garantál, de az új kameraalkalmazás 4K videofelvevőjét például pont azért bukjuk el, mert ehhez bizony már kevés a kraft. Az 1 GB RAM és a 16 GB flashmemória pont a fele a nagytesóban lévőnek, de szerencsére a microSD memóriakártyás bővítési lehetőség adott (a 930 nem bővíthető).

©

Az akkumulátor kapacitása 10 százalékkal csökkent, ami nem jó pont, tekintve, hogy már a Lumia 930-at is kritizáltuk a nem elég combos aksi miatt. Az viszont remek dolog, hogy könnyen cserélhető az akkumulátor, így pótakkut tudunk magunkkal vinni. Az 1,5 amperes gyári vezetékes töltővel egyébként igen gyorsan feltölthető a megfáradt aksi, mely körülbelül 1-1,5 napos használati időt tesz lehetővé. A készülékhez egyébként alapáron jár a vezeték nélküli tölthetőség, de kompatibilis töltőről már magunknak kell gondoskodnunk.

Egyebek

A legújabb trendnek megfelelően nanoSIM-mel etethető Lumia 830 a megfelelő LTE lefedettség esetén akár 150 Mbit/s-os letöltési, illetve 50 Mbit/s-os feltöltési tempóra is képes, ha pedig csak 3G/HSPA+ mobilnet érhető el, akkor elméleti szinten 42/5,76 Mbit/s-os legnagyobb sebességre számíthatunk.

A wifi természetesen a/b/g/n szabványú (tehát lényegében mindent visz), ezenkívül pedig DLNA-t, hotspot funkciót, Bluetooth 4.0-át, NFC-t és GPS-vevőt is kapunk a pénzünkért. Míg egyes csúcsmobilokból kimarad, addig az új Nokiában ott figyel többek közt a sztereó FM rádió is, ezenkívül pedig a remek Here Drive+, illetve Here Maps navigációs/térkép szolgáltatások mellett sem mehetünk el szó nélkül.

A kétszer 15 GB OneDrive felhőtárhely is remek dolog, ha pedig alkalmazásokat keresünk, akkor az Windows Phone-os áruház 320 ezres kínálatából válogathatunk.

©

Csúcs ez az érzés?

Jó esély van arra, hogy a Lumia 830 az egyik utolsó, még Nokia branddel forgalomba kerülő telefon, és mivel egy korrekt ár/érték arányú okostelefonról van szó, így valóban szép emlék maradhat. A cikk elején említett elérhető ár alatt egész konkrétan 330 eurót ért a gyártó, vagyis körülbelül 100 ezer forintot, ami jelentősen elmarad a Lumia 930-féle 550 eurós kezdőártól (170 ezer forint). Az árazás a nagytesóhoz képest tehát nagyjából rendben is lenne, csak éppen a készülék hivatalos hazai listaára nem kevesebb, mint 130 ezer forint, és ezért a pénzért mostanság akár már szürkeimportos Lumia 930-at vagy Galaxy S5-öt is vásárolhatunk.

Szigorúan a specifikációi alapján egyébként a Lumia 830 nem igazán nevezhető csúcsmobilnak, bár ettől függetlenül szépen és gyorsan teszi a dolgát, minőségi és tetszetős a külseje, korrekt a kamerája, van benne néhány csúcskategóriás extra és már kapásból a legfrissebb Windows Phone fut rajta.

A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!