Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Úgy tűnik, nem elég a rengeteg Samsung-modell, most egy újabb sorozat kiadására készül a gyártó.
2009 óta, amikor az első Galaxy megjelent, már több mint 100 különböző androidos készülékmodell került piacra a Samsung jóvoltából. Legutóbb október végén ismerkedhetett meg a világ a fémházba bújtatott Galaxy A3-mal és A5-tel – természetesen mindkét modell a Galaxy A család tagja. Emellett persze van még Galaxy S, Galaxy Note, Galaxy Ace, Galaxy Mega, Galaxy Pocket és még soká folytathatnánk a felsorolást.
De lehet, hogy mindez nem elég, ugyanis a SamMobile értesülése szerint a Samsung egy új okostelefon-sorozaton dolgozik. Valószínűleg androidos lesz, bár erre azért nem vennénk mérget, és állítólag egyetlen betű lesz az elnevezésében, éppen úgy, mint a Galaxy A-nál. Az ötlet jó, mert mégis csak egyszerűbb egy ilyen nevet megjegyezni, mint azt, hogy Galaxy S II Epic 4G Touch.
Amit most még tudni: a Galaxy S sorozat következő zászlóshajója, a Project Zero kódnév alatt futó készülék (Galaxy S6?) várhatóan 2015 elején jelenik meg.
Visszatérve az új sorozatra: miután – állapítja meg a SamMobile – 74 százalékkal esett a Samsung profitja a mobil üzletágban, érthető lenne, ha a cég megpróbálna új arculatot kölcsönözni okostelefon-vonalának.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.