Rossz hírt kapott az Apple

Történetében először könyvelt el az iPad csökkenést az előző évi eladási számokhoz képest.

  • hvg.hu hvg.hu
Rossz hírt kapott az Apple

A neves piacelemző IDC egyik friss jelentése szerint az iPadek eladása visszaesett az előző évhez képest, s ilyen eddig még nem fordult elő a táblagép történetében. 12,7%-os volt a csökkenés, miközben az androidos és a windosos tableteket egyre többen veszik (16 és 67 százalékos növekedés).

Az igazi problémát mégsem ez utóbbi számok jelentik az iPadnek, hanem az, hogy az „ellenség” házon belül van: az új iPhone-okról, sőt leginkább az iPhone 6 Plusról van szó. Sokan frissítettek az Apple új phabletjére, s ezzel ki is pipálták a táblagépet, hiszen a nagyképernyős telefon tulajdonképpen tabletként (is) funkcionál. Ahogy az egyik piaci elemző megjegyezte: az iPhone 6 szükségletből luxussá tette az iPadet.

MacRumors

Itt van azután a Mac, amely minden idők legjobb eladási számait produkálta 2014-ben, annak ellenére, hogy a PC-eladások összességében visszaestek. Úgy tűnik, a felhasználók ebben az évben a MacBookra szavaztak, és nem hitték el az Apple-nek, hogy az iPad kiválthatja a notebookot.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.