szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A videojátékokból ismerhető szellemautós navigáción dolgozik a Jaguar Land Rover. A technológia segítségével a vezetők a hangutasításoknál életszerűbb, vizuális jelzéseket kaphatnánk a navigációnktól.

Az autós videojátékok egyik népszerű megoldása, hogy a program egy úgynevezett szellemautót vetít a játékos elé. Az autó mozoghat a felhasználó korábbi játékmenete szerint, vagy valós időben mutathatja például a pályát leggyorsabban teljesítő játékos által bejárt pontos útvonalat. A vezetés közben így nem kell jeleket nézni, a felhasználó maga elé vetítve láthatja, hogy melyik az optimális útvonal.

Jaguar Land Rover

Ezt a videojátékos megoldást akarja használni valódi navigációs szoftverben a Jaguar. A vállalat fejlesztői már javában dolgoznak a 360 Virtual Urban Windscreen, azaz virtuális városi szélvédő névre hallgató technológián, az erről kiadott koncepcióvideón pedig már látható, hogy szellemautós megoldással jeleznék a sofőrnek az optimális fékezési és fordulási pontokat.

A Jaguar Land Rover tervezői szerint ezzel nem csak pontosabbá, hanem az eddiginél biztonságosabbá is válhat a közlekedés, az autó sofőrje ugyanis nem csak egy-egy irányt kapna, hanem nagyon pontos, félreérthetetlen útvonaljavaslattal segítenék a vezetésben.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!