Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Minden eddiginél több eladott iPhone-nal zárta a legutóbbi negyedévet az Apple. A cég összbevétele is köszöni szépen, remekül van.
Minden korábbinál magasabbra repítették az iPhone-eladásokat az ősszel bemutatott új készülékek. Az októbertől decemberig tartó negyedévben a vállalat összesen 74,5 millió telefont értékesített. Egy évvel korábban 51 millió iPhone fogyott, a Wall Street elemzői pedig mostanra 66,5 milliót jósoltak, az Apple új rekordjával tehát nem csak saját magát múlta felül, de a piaci várakozásokat is.
Az iPadekből hiába tartanak egyszerre négy modellt a piacon, a táblagépek iránti érdeklődés érezhetően csökkent: míg 2013 utolsó negyedévében 26 milliót adtak el, 2014 hasonló időszakában már csak 21,42 milliót vásároltak a felhasználók.
Az iPhone-okhoz hasonlóan jól teljesít viszont a Mac-szegmens: a gépekből 5,2 millió kelt el, ami jelentős növekedés az egy évvel korábbi 4,84 millióhoz képest.
Érdekesség, hogy az iPodok már a cég bevételének kevesebb mint 1 százalékát adják, így a médialejátszók eladási darabszámára mostantól már nem pazarolja sajtóközleményeinek sorait a vállalat.
Minden egybevéve az Apple bevétele a tavalyi év utolsó három hónapjában 74,6 milliárd dolláros volt, ami 30 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. És ha ez még nem lenne elég: a pénz jelentős része, 18 milliárd dollár volt a tiszta haszon. Ez mai árfolyamon számolva 4 924 800 000 000 forint profitot jelent.
Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.