szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy kék ruha azóta nem váltott ki ekkora érdeklődést, mióta Monika Lewinsky emlegetett egy foltos kék ruhát bizonyítékként – így indítja cikkét a Wired, és valóban, a most szóban forgó ruhával gyorsan tele lett az amerikai online sajtó, mostanra pedig világszerte milliók vitatkoznak arról, hogy kék-fekete vagy arany-fehér a ruha.

A sztori egy tumblres bejegyzéssel indult, egy Swiked nevű felhasználó kérte a többiek segítségét, hogy döntsenek, mivel ő és a barátai nem jutnak dűlőre azzal kapcsolatban, hogy kék-fekete vagy fehér-arany színű az alábbi képen látható ruha.

©

Az ártatlan kérdés előbb a közösségi médiában váltott ki rengeteg reakciót, ennek hatására pedig a mainstream médiába is beszivárgott. Mindkét verziónak megvan a tábora: vannak, akik határozottan állítják, hogy a ruha kék és fekete csíkozású, míg mások megesküsznek rá, akárhogy nézik, csak arany és fehér színeket látnak.

A színalapú csoportosulásokon felül azzal is egyre többen foglalkoznak, hogy egyáltalán miért alakulhatott ki két tábor. A megfejtést természetesen a biológiában, a szem felépítésében és főleg az agy működésében kell keresni. A Wiredben is említett magyarázat szerint az agyunk megpróbálja korrigálni a fényviszonyokat, ha nem természetes napfényben látunk egy tárgyat. A képen látható ruha pedig éppen olyan színtartományba tartozó festéssel készült, amely alapján az agyunk kétféleképpen is dönthet, milyen színeket is érzékel. (A jelenségről egy nagyon érdekes képet mutatunk itt.)

Középen az eredeti kép, balra (fehér-arany) és jobbra (kék-fekete) módosított fehéregyensúllyal látható a fotó és a ruha
©

A ruha egyébként hivatalosan, a gyártó Roman Originals szerint kék és fekete színű. A hatalmas médiafigyelem hatására webshopjukban nagyon gyorsan kifogyott a termék. Amellett, hogy azóta már újabb készletet tettek elérhetővé, a londoni cégnél úgy döntöttek, fehér-arany színben is megcsinálják a ruhát.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának Facebook-oldalát.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Már 5,7 millió embert fertőzött meg a koronavírus világszerte

Már 5,7 millió embert fertőzött meg a koronavírus világszerte

Öten meghaltak egy balesetben, kisbusz és teherautó ütközött

Öten meghaltak egy balesetben, kisbusz és teherautó ütközött

Így terjed a koronavírus a tömegközlekedési eszközökön – videó

Így terjed a koronavírus a tömegközlekedési eszközökön – videó