A Live Science adott hírt a JAMA Internal Medicine szaklapban megjelent új kutatásról, amely szerint a mogyorófélék az egyik leggyakoribb halálok, a szívproblémák kialakulásának kockázatát csökkentik.
Több mint 200 ezer ember több éves vizsgálatából derült ki, hogy milyen hatással van rájuk a mogyorófélék rendszeres fogyasztása, vagy ennek mellőzése. Az eredmény szerint azoknak, akik átlagban napi 17 gramm mogyorófélét esznek és nem allergiások rá, 20 százalékkal csökken az esélyük a halálos szívprobléma kialakulására, természetesen azokhoz képest, akik nem szoktak mogyoróféléket fogyasztani.
A mogyoróval kapcsolatos kutatások mostanság elég hasznosnak bizonyulnak, egy másik vizsgálatból például kiderült hogyan előzhető meg a mogyoró allergia, a módszer pedig a többi ételallergia kapcsán is hatásos lehet.