Az iPhone 6 Plusról, és nem mellesleg a legtöbb nagy telefonról kiderült már, hogy kicsit könnyebben hajlanak, mint kellene. Egy nemrég közzétett videó szerint az Apple megtalálhatta a megoldást a problémára.
hvg.hu
A korábbi beszámolók szerint egy nagyobb iPhone attól is könnyen meghajolhat, ha a zsebünkben felejtve ráülünk, így van rá esély, hogy a következő nagyképernyős Apple-mobil is bendgate botrányba keveredik. Az ügyet tavaly kirobbantó Lewis Hilsenteger most egy újabb videót töltött fel az Unbox Therapy nevű YouTube-csatornájára, ami megerősíti a korábbi híreket, mely szerint az iPhone 6s és 6s Plus a korábbinál erősebb, 7000-es sorozatszámmal jelölt, úgynevezett eloxált alumínium-vázat kap, hasonlót, mint amiből az Apple okosórájának sport változata készül.
Re/code
Hilstenger észrevétele szerint a kritikus pontoknál, de főleg a hangerő gombnál az anyag vastagabb lesz, mint az eddigi modelleken, ennek ellenére azonban még könnyebb is lesz, mint elődei. Mindez azt is jelenti, hogy az új iPhone/-ok nem hajlik/hajlanak majd el (olyan könnyen). Bár szinte bármiben lefogadnánk, hogy a YouTube-ra kikerülő első videós tesztekben olyan erővel próbálgatják majd ezt a szakértő felhasználók, amelytől azért csak meg-megmozdul majd valami a készülékekben.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart egy, az ötvenes évek Amerikájában játszódó romantikus film, a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.