Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Európában már elérhető a Microsoft új Windows 10-es telefonja, ráadásul igazán megfizethető áron.
A Microsoft már piacra küldött néhány telefont Windows 10 Mobile operációs rendszerrel, azonban ezek nem tartoztak az olcsó készülékek közé.
Most viszont változhat a trend, tegnap ugyanis a Microsoft bejelentette, elérhető a Lumia 550-es készülék, amelynek az árcédulájára mindössze 139 dollár kerül, és ez körülbelül 40 ezer forintnak felel meg. A telefon egyelőre Európában landolt, de néhány héten belül más piacokon is megjelenhet.
És akkor nézzük, hogy mit kapunk ezért a 40 ezer forintért. A Lumia 550-nek 4,7”-es 1280 x 720 pixeles kijelzője van. Qualcomm Snapdragon 210 processzor hajtja 1 GB RAM-mal. A belső tárhely ugyan csak 8 GB, azonban ez microSD kártyával bővíthető.
A készülék hátoldalára LED vakus, autófókuszos, 5 MP-es kamera kerül, míg a szelfikészítést egy 2 MP-es kamerára bízhatjuk. Az eltávolítható akku 2100 mAh-s.
A Microsoft szívesen hangsúlyozza azt, miként tud együttműködni a telefon például a Surface Pro 4-gyel, az ezen készített Word dokumentum elmenthető a OneDrive-ra, és innen már elérhető a telefonnal is további szerkesztésre. A Lumia 550 természetesen a többi Microsoft-szolgáltatáshoz is hozzáfér.
A készülék fekete és fehér színben érhető el.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.