Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Először tért vissza sikeresen függőlegesen a Földre az űrből hordozórakéta sértetlenül, amelyet így újra fel lehet majd használni. A bravúr hétfő éjjel történt az Egyesült Államokban, Cape Canaveralben, és mindez hatalmas siker a kifejlesztőnek, a SpaceX amerikai magáncégnek.
A hordozórakéta Falcon-9-es típusú, 15 emelet magas, azaz majdnem 50 méter hosszú. 11 kis műholdat juttatott fel az űrbe, majd biztonságosan visszaereszkedett.
A cég korábban többször próbálkozott azzal, hogy hordozórakétája függőlegesen visszatérjen, de még sohasem sikerült a művelet.
A harmadik kísérlet idén áprilisban kis híján összejött: a Föld légkörén át visszatérő rakéta reménykeltően lassan ereszkedett, az utolsó pillanatban mégis összetört azon a távirányítású tengeri platformon, amely a floridai partoktól néhány száz kilométerre várta.
A mostani volt az első alkalom, hogy szárazföldre irányították vissza a rakétát. A SpaceX dolgozói ujjongva örültek a sikernek.
A hordozórakéták visszanyerése és többszöri felhasználása kereskedelmi-gazdasági értelemben új fejezetet nyitna az űrrepülésben.
A visszatért Falcon-9 "utasa", a 11 műhold sikeresen pályájára került. Az űrküldetésnek ez volt az elsődleges célja, de a függőleges landolás sikere jóval szenzációsabb.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.