szerző:
MTI

Uráli bagoly tűnt fel a Hortobágy-Berettyó ecsegfalvi részén, pedig nagyon ritkán fordul meg ezen a területen, most is feltehetően az elszaporodó rágcsálók miatt érkezett. Legutóbb nyolc éve fogtak uráli baglyot az Alföldön, de tavaly is sikerült egyet lefotózni.

Uráli bagoly (Strix uralensis) tűnt fel a Körös-Maros Nemzeti Parkban, az Alföldön ritkán megforduló madarat a Hortobágy-Berettyó ecsegfalvi ártéri erdős részén figyelte meg egy hivatásos vadász a napokban - mondta a nemzeti park munkatársa, Puskás László. Az alföldi tájakon rendkívül ritkán megjelenő, fokozottan védett madarat mindössze egy alkalommal látták, amint az alkonyati órákban egy balkáni gerlét fogyasztott el éppen.

Még nem lehet tudni, hogy a bagoly hosszabb távon is marad-e Ecsegfalva környékén, de nem nagyon volt arra példa az utóbbi évtizedekben, hogy az Alföldön uráli bagoly fészkelt volna. Ez a madár egyébként soha nem épít saját fészket, hanem más ragadozó madárét foglalja el, elsősorban a koros, vastag fákat kedveli – jegyezte meg a szakember.

©

Puskás László véleménye szerint a madár alföldi felbukkanásában szerepet játszhatott, hogy az uráli bagoly szereti az ártéri erdős területeket, emellett a fő táplálékául szolgáló rágcsálók is elszaporodtak a térségben. A szakember arról is beszámolt, hogy Magyarországon csak az északi hegyvidékeken költenek uráli baglyok, állományukat mintegy 150-250 párra becsülik.

De nem először láttak uráli baglyot az Alföldön: mintegy nyolc évvel ezelőtt egy drótkerítésen fennakadt példányt szállítottak a nemzeti parkba Öcsöd környékéről. Tavaly novemberben pedig egy természetfotós kapott lencsevégre egy példányt a Faluhelyi-erdőben, a madarat azóta többször is látták.

Az uráli bagoly megjelenése macskabagolyra emlékeztet, de annál nagyobb. Színezete sápadt szürkésbarna, hátán feltűnő sötét mintázattal. Rendszerint két tojást rak, a fiókák 27-34 nap után kelnek ki. Körülbelül 4 hét után elhagyják a fészket, de ilyenkor még röpképtelenek. Az uráli bagoly agresszíven támad, ha fészkéhez vagy fiókájához ember közelít, erőteljes karmaival könnyen megvakíthat egy embert. A madár természetvédelmi értéke 100 ezer forint.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Doku360: "Keresek 170 ezret, de egy fillérig odaadom neki"

Doku360: "Keresek 170 ezret, de egy fillérig odaadom neki"

A nézőkkel teli lelátóra lőtt rá egy fegyveres New Jersey-ben

A nézőkkel teli lelátóra lőtt rá egy fegyveres New Jersey-ben

Lilában vagy aranyban is lehetne? Megfesti az AirPods Prókat egy cég

Lilában vagy aranyban is lehetne? Megfesti az AirPods Prókat egy cég

Rejtély, hogy mi történik az oxigénnel a Marson

Rejtély, hogy mi történik az oxigénnel a Marson

A Playboy és a Cosmopolitan is megszűnik a lengyeleknél

A Playboy és a Cosmopolitan is megszűnik a lengyeleknél

Komoly előrelépés a Down-szindróma kezelésében

Komoly előrelépés a Down-szindróma kezelésében