Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Főként a felsőoktatásban jellemző, hogy egyesek laptopon vagy tableten jegyzetelnek, de a kutatások szerint sokkal jobb a memóriánk, ha kézzel írunk az órákon.
Jobban járunk, ha kézzel jegyzetelünk az órákon, mintha valamilyen billentyűzettel tennénk – erre jutott egy amerikai kutatás. A vizsgálat során 36 egyetemistát és főiskolást kértek arra, hogy különböző módon jegyzeteljenek. Egyesek kézzel írtak az órán, mások laptoppal jegyzeteltek, néhányan pedig tableten pötyögték be az előadáson hallottakat.
Aztán két módszerrel is próbára tették, hogy mire emlékeznek az elhangzottakból. Kiderült, hogy a leírt szövegek felismerésénél mindenki ugyanolyan jól teljesít, de amikor kikérdezték a leírtakat, a papírra jegyzetelők sokkal jobban teljesítettek, mint akik valamilyen billentyűzettel írtak az órán. A memóriájuk jobb volt, és a kutatók szerint erre megvan a magyarázat.
Vizsgálataik szerint ha valaki billentyűzet segítségével jegyzetel, akkor a tanárra való figyeléshez hasonló vizuális ingert jelent a billentyűzetre való figyelés is. A kettő közötti folyamatos váltás megzavarja a koncentrációt, így nem is emlékezünk úgy a leírtakra, mintha papírra írnánk. A hagyományos jegyzetelés ugyanis nem zavarja meg a valós idejű vizuális figyelmet, ilyen esetben akkor is a tanárra koncentrálunk, ha épp írunk.
Egy korábbi kutatás pedig azt is bizonyította, hogy a papírra jegyzetelők sokkal inkább átlátják a leírtak közötti összefüggéseket, mint a géppel írók.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.