Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Egy hónapos útja végén visszatért a Földre a SpaceX magáncég Dragon nevű utas nélküli teherszállító űrhajója a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) szerdán, fedélzetén értékes tudományos mintákkal – közölte a NASA.
A Dragon magyar idő szerint 14 óra 19 perckor indult az ISS-ről, majd 19 óra 55 perckor csobbant a Csendes-óceánba a kaliforniai Long Beachtől néhány száz kilométerre délkeletre, ahol mentőcsapat indult a keresésére. A landolás sima volt, a zuhanás végén három piros-fehér csíkos ejtőernyő lassította az űrhajót.
A Dragon egy hónapig volt az űrállomáson, ahová több mint 3 tonna rakományt juttatott fel, köztük egy felfújható szobát, amely két hét alatt nyílik ki. A visszaúton több mint 1700 kilogramm kutatási anyagot szállított az űrkapszula, köztük vér- és vizeletmintákat és egy átvizsgálásra váró, lyukas, szivárgó űrruhát is.
Idén ez volt a SpaceX első oda-vissza útja, melyet a NASA megbízásából hajtott végre. Egy tavaly nyári rakétakilövési baleset hónapokon át hátráltatta a kaliforniai céget.
A SpaceX Dragonja az első teherűrhajó, amely visszatér a Földre, a többi, az Orbital ATK Cygnusa és az orosz Progressz szeméttel telve elégett a visszaúton. Ez volt a SpaceX nyolcadik oda-vissza útja 2012 óta.
A Dragont április 8-án lőtték fel a Falcon hordozórakéta segítségével, az ISS-t április 10-én érte el. A Falcon újrahasznosítható rakéta, mely ahelyett, hogy szemétként az óceánba hullott volna használat után, a világon elsőként függőlegesen landolt. Most Cape Canaveralban, egy hangárban várja következő feladatát.
Elon Musk, a SpaceX és a Tesla alapítója azt tervezi, hogy a jövő év végétől űrhajósokat is szállít a Nemzetközi Űrállomásra Dragon űrkapszuláival, de a marsi űrexpedíciót tekinti végső céljának.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.