Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az amerikai elnök végre lecserélhette a régi BlackBerryt, igaz, túl sok mindenre nem használhatja új mobilját.
Sokan talán azt gondolják, hogy a világ legfontosabb politikusa, az Egyesült Államok elnöke bármilyen, a személyét érintő kérdésben dönthet, de ez nagyon nem így van. Hiába akart magának korábban iPhone-t, az NSA erre nem adott neki engedélyt, és még azért is harcolnia kellett, hogy egyáltalán lehessen mobilja. Végül egy BlackBerryt kapott, amit azóta sem cserélhetett le, egészen mostanáig.
Barack Obama nemrég Jimmy Fallon Tonight Show-jában volt vendég, ahol elárulta, hivatali idejének vége előtt egy évvel végre megszabadulhatott a régi BlackBerrytől, és kapott egy új okosmobilt. Hogy milyet, azt egyelőre nem lehet tudni, azt viszont igen, hogy azt csak komoly korlátozásokkal használhatja. Az amerikai elnök szerint biztonsági okokból nem hívhat vele senkit, nem küldhet üzenetet, nem hallgathat rajta zenét és nem is fotózhat vele. „Pont olyan, mint amilyet egy 3 éves gyereknek szokás adni” – fogalmazott Obama.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.