szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Google keresőjének fejlesztői úgy gondolták, a riói olimpia éremtáblázata – amelyen Magyarország a 12. helyen végzett – igazságosabb is lehetne. Ezekkel a rangsorokkal előrébb állunk.

Magyarország 8 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzéremmel a riói olimpiai éremtáblázatának 12. helyén végzett, de ez igazságtalan. Legalábbis a Google keresőjének fejlesztői így gondolták, ezért létrehoztak egy oldalt, amelyen az ötkarikás játékok alternatív éremtáblázatai böngészhetők.

Itt például az látható, melyik ország hogyan állna az éremtáblázaton, ha az egy főre jutó érmeket vennénk alapul egy alternatív világban, ahol nincs kis és nagy ország, mindenhol ugyanolyan lakosság lenne – ez esetben Magyarország a 8. helyen állna.

©

Itt pedig az látható, hogy mi történne, amikor a gazdasági teljesítményhez, vagyis a GDP-hez viszonyítanánk a nemzetek teljesítményét, és ha a javakat egyenlően osztanánk fel – ez esetben Magyarország a 9. helyen állna.

©

Persze mindez csak játék a számokkal, de más rangsorok is vannak, természetesen a Google keresője alapján. Magyarország például 7. helyezett lenne, ha az számítana, hogy a riói olimpia idején hol mennyiszer kerestek rá az egészséges étkezésre, és 8. helyen állnánk, ha a sporttevékenységekhez kapcsolódó kereséseket vennék alapul.

Az olimpiával kapcsolatos keresések alapján is egy helyezéssel előrébb járunk (11.), mint az eredeti riói éremtáblázaton.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Ahol minden eldőlhet: így áll Trump és Biden a frontállamokban

Ahol minden eldőlhet: így áll Trump és Biden a frontállamokban

További 9 évig vezetheti Péterfalvi az adatvédelmi hatóságot

További 9 évig vezetheti Péterfalvi az adatvédelmi hatóságot

Emmi: Az orvosok csak az ellenzék és a sajtó miatt bizonytalanok

Emmi: Az orvosok csak az ellenzék és a sajtó miatt bizonytalanok