szerző:
László Ferenc
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az F1 játéksorozat most kiadott idei része, elődeitől eltérően, sokkal több egy egyszerű ráncfelvarrásnál. Korrekt fizika, felvezetőautó, vadonatúj rajtrendszer – teszten az F1 2016, nappalinkban Bernie Ecclestone sok milliárd dolláros játszótere.

A Codemasters még 2009-ben vásárolta meg a forma–1-es játékok készítéséhez szükséges licencjogokat, azóta a brit csapat évről évre kiad egy, az elődjéhez képest kisebb-nagyobb változásokat hozó új verziót. Nyilván minden évben megkapjuk az aktuális esztendőben rajtvonalhoz álló csapatokat és versenyzőket, valamint a valóságban is használt legfrissebb pályákat, ez azonban a kőkemény rajongók számára önmagában még nagyon kevés. Egy immár több éves múltra visszatekintő F1-es játékszériától joggal várja el az ember, hogy az a lehető legélvezetesebb és lehetőség szerint a leginkább realisztikus módon hozza el a nappalinkba a száguldó cirkuszt. Jó hírünk van: a Codemasters fejlesztői idén végre alaposan kitettek magukért.

Mi az F1 2016 PC-s változatát próbáltuk ki, melyet a Steam rendszerből töltöttünk le, de ezenkívül PlayStation 4 és Xbox One konzolokon sincs akadálya a száguldásnak. A bevezető animáció és maga a főmenü is ízlésesre sikeredett, de ami ennél is fontosabb, hogy a játék egyszerűen kezelhető, a kívánt funkciók bármikor könnyen elérhetők. Első körben érdemes gyorsan belekukkantani a beállítások menübe, ahol a grafikát, a hangokat és az irányítást részletesen személyre lehet szabni, ezután máris a lovak közé lehet csapni.

Ha a leggyorsabb és legegyszerűbb módon szeretnénk betekintést nyerni abba, hogy mit tud az F1 2016, akkor érdemes egy gyors versennyel indítani, melynek keretein belül a kívánt csapat választott pilótájával a számunkra legszimpatikusabb pályán nézhetünk izgalmas kihívások elé. Természetesen mind a tizenegy hivatalos csapat a rendelkezésünkre áll, így többek közt az F1-be nemrégiben visszatért rikító sárga Renault, és a komoly Ferrari támogatást élvező Haas is. Pályákból sincs hiány, egész konkrétan huszonegy aszfaltcsíkon körözhetünk, így többek közt akár azon az elképesztően nagy végsebességű azerbajdzsáni pályán is, melyen idén először rendeztek F1-futamot.

©

Kezdőtől a haladóig

Lehetőség van arra, hogy a rendelkezésünkre álló idő függvényében megszabjuk, hogy a versenyhétvégén pontosan hány és milyen hosszúságú szabadedzés és kvalifikációs szakasz legyen, ezenkívül pedig természetesen magának a futamnak a hossza is változtatható. Ha a hosszú munkanap végén csak 3-5 környi versenyre van energiánk, semmi akadálya, hétvégén pedig jöhetnek az igazi versenyek hosszával teljesen megegyező futamok is.

A hétféle nehézségi szint között mindenki megtalálhatja a tudásához legjobban passzolót, tehát a kezdők és a profi szimulátorosok számára egyaránt garantált a kihívás és az izgalom.

©

Játékélmény

Az eddig taglalt körítés tehát nagyon rendben van, de ami ennél sokkalta fontosabb, hogy maga a játékélmény is kiválóra sikeredett. Ebben a legfontosabb szerepe egyértelműen a korrekt fizikai modellnek van, melynek köszönhetően a virtuális játékosok gyorsan elhiszik, hogy egy sok száz lóerős versenyautót vezetnek. A gumitapadást sikerült remekül lemodellezni, nincs sínautózás és jégkorcsolyázás sem.

Általánosságban véve elmondható, hogy az F1 2016 már közelebb áll a valódi szimulátorokhoz, mint az arcade játékokhoz, még ha nem is egy Assetto Corsa. A gumikat be kell melegíteni, vigyázni kell arra, hogy idő előtt ne kopjanak el, az ideális ív mellett a versenyek végére rengeteg gumitörmelék gyűlik össze, és idénre teljesen átírták a rázókövek szimulációját is. Hibázás esetén visszatekerhető az idő a baleset előtti pillanatra és onnan folytatható a száguldás – a versenyek utáni visszajátszások látványosak, de sajnos nem menthetők el későbbi megtekintésre.

©

Kormánykérdés

Billentyűzetről és konzolos kontrollerről is játszható a szoftver, de az igazi élmény csak valamilyen kormány használata esetén jön át. Mi a Logitech G920-as kormány szettjével fogtuk vallatóra az F1 2016-ot, és sem a szoftverben, sem a hardverben nem kellett csalatkoznunk. A kézzel varrott bőrt és fémet is gazdagon felvonultató kormánnyal precízen irányíthatók az F1-es torpedók, arra azonban oda kell figyelni, hogy a más játékokban remek szolgálatot tevő 900 fokos fordulószöget ezúttal 360 fokra csökkentsük. Az erővisszahatások kiválóak, remekül érezni, ahogy az autó tapadást veszít vagy éppen átrongyol a rázóköveken. A fémből készült pedálsor fékpedálja nem lineáris, vagyis az elején könnyen, utána pedig nehezebben nyomható, vagyis erős fékezéskor komoly erővel kell taposni, a kormány mögötti váltófülekkel pedig iszonyatosan gyorsan pakolgathatjuk egymás után a fokozatokat.

Újdonságok

Tavaly le kellett mondanunk a felvezető autóról, idén azonban visszatért, sőt mi több: a valóságban legújabban használt virtuális biztonsági autós szakaszok is felbukkantak a játékban. Apróságnak tűnhet, de valójában sokat hozzáad az F1-élményhez, hogy végre felvezető körrel indulnak a versenyek, melyek alatt a versenymérnök nem győzi hangsúlyozni a rádión a gumik és a fékek bemelegítésének fontosságát. Kár, hogy a felvezető kör legvégén már nem mi, hanem az automatika áll fel a kocsival a rajtrácsra.

©

Vadonatúj a rajtrendszer: a váltófülön tartani kell a kezünket és megfelelő fordulatszámon kell pörgetni a motort, majd a lámpák kialvásakor el kell engedni a váltófület. Ugyancsak újdonság, hogy a boxutcába bemenet nekünk kell figyelni arra, hogy ne lépjük túl a megengedett 80 km/h-s sebességhatárt, viszont negatívum, hogy a boxutcai közlekedést még mindig teljesen automatizálja a szoftvert.

Élet a cockpitben

A valóságban a pilóták sokszor panaszkodnak arra, hogy pont a leggyorsabb kanyarokban beszélnek rá a fülükre, és ez nincs másképp az F1 2016-ban is, ahol a hasznos/haszontalan csapatrádiós üzenetekből abszolút nincs hiány.

A verseny elején felállított boxstratégián akár a verseny közben is lehet változtatni. Kisebb hiba, hogy a rajtrácson az autón az utolsó simításokat végző mérnökök még a legnagyobb szakadó esőben is esernyő és esőkabát nélkül teszik a dolgukat. Azt ugyanakkor jó látni, ahogy a célegyenesben ugyanúgy belógatják az információs táblákat a csapatok, ahogy a valóságban. Menet közben variálhatunk a fékerőelosztáson, és leolvashatjuk a különböző hőmérsékleti adatokat, amit persze csak akkor érdemes megtenni, ha éppen nem vagyunk nagy harcban egy előzés valamelyik oldalán. A mesterséges intelligencia ugyan nem teljesen hibátlan, de a pályákon általában izgalmas csaták bontakoznak ki.

©

Környezet, hangok

Az időjárást megválaszthatjuk, vagy a véletlenre is bízhatjuk: az esős versenyek elképesztően látványosak, és ilyenkor bizony tojáshéjakon lépdelve kell bánnunk a rendelkezésre álló iszonyatos teljesítménnyel, főleg a nyomatékkal. Újdonság, hogy a napszak állítására is lehetőség nyílik, így a valóságban általában csak éjszakai fényárban látott pályákon a játékban akár nappali körülmények mellett is vezethetünk.

A szabályokat természetesen minden körülmények mellett be kell tartani, ellenkező esetben ugyanis azonnal megkapjuk a nekünk járó büntetést, bár a négykerekes pályaelhagyásokkal szemben néha meglepően elnézőek a virtuális bírók. Bár a régi szívómotorok hangját sokan visszasírjuk, a hibrid erőforrások idénre azért már hangosabbak lettek, és az F1 2016-ban is korrekt módon le vannak szimulálva. Még ha nem is feltétlenül vagyunk Alonso vagy Button rajongói, a McLaren-Honda egyedi rekedtes hangját mindenképpen érdemes meghallgatni a játékban.

©

Pályafutás, multi

Normál bajnokságról és kétféle karriermódról is gondoskodtak a fejlesztők, és immár akár tíz szezonon keresztül is építhetjük virtuális F1-karrierünket, melynek elején többek közt fizimiskát, sisakot, nevet és csapatot is kell választanunk. Jól menő csapathoz szerződve adott a gyors autó, de ezzel párhuzamosan igen magasak az elvárások, a kisebb költségvetésű gárdákhoz szegődve pedig adott a fejlődési lehetőség. A pályákon megtett kilométerek során pontokat lehet gyűjteni, melyeket aztán az autó fejlesztésére lehet fordítani öt különböző kategóriában.

Az osztott képernyős multiplayer részről le kell mondanunk, azonban a 22 résztvevős online bajnokságok bőven kárpótolnak ezért.

Grafika

A megfelelő vizuális élményről az EGO Engine gondoskodik, melyre nem sok panaszunk lehet. A grafika tökéletesen megüti azt a szintet, amit egy 2016-os autós játéktól elvárhat az ember: az autók a legapróbb részletekig ki vannak dolgozva és a csillogásuk, valamint a tükröződéseik is rendben vannak. Hasonló módon a pályák is részletesek és nagyon szépek, mind nappali, mind pedig éjszakai fényviszonyok mellett. A fejlesztők még olyan apróságokra is odafigyeltek, hogy például a Hungaroringen olyan apró növényi szöszök repkednek a pálya felett, melyekkel a valóságban is gyakorta találkozhatunk.

©

Az autók hátsó részéből áradó hőség grafikailag talán egy picit túl hangsúlyos lett, a törésmodell viszont előnyére fejlődött tavalyhoz képest. A gumifüst szépen kivitelezett és a kerekek piszkolódását is remekül megoldották a grafikusok.

A részletességgel együtt szerencsére nem túl nagy igényű a grafikusmotor, így aztán a teszthez használt több éves PC a maga régi négymagos 3 GHz-es processzorával és 40 ezer forintos grafikuskártyájával tökéletesen elegendő volt ahhoz, hogy Full HD felbontásban és High részletesség mellett zökkenőmentesen futtassa a szoftvert.

©

Verdikt

+: korrekt vezetési élmény kezdők és haladók számára is, remek grafika és hangok, felvezető kör, új rajtrendszer, valós és virtuális biztonsági autó, manuális boxutcás behajtás, változtatható napszak és időjárás, online bajnokság.

: a rajtrácsra nem lehet manuálisan felállni, a boxutcai közlekedés még mindig automatizált, a csapatrádión néha irreleváns információk hangzanak el, a visszajátszások nem menthetők el, kisebb bugok.

Bátran kijelenthető, hogy az F1 2016 a Codemasters eddig készült legkiválóbb Forma 1-es játéka, mellyel még azoknak is érdemes egy próbát tenniük, akik az előző években már többször is csalatkoztak a fejlesztőcég produktumaiban. A legfontosabb, hogy a játékélmény nagyon rendben van és akár hosszú órákon át F1 pilótának érezhetjük magunkat.

Szimulátorosok számára jó hír, hogy az F1 2016 egyáltalán nem könnyű, sőt, adott esetben szó szerint izzasztóan nehéz, de a beállítási lehetőségek garmadája miatt a kezdők is örömüket lelhetik benne. A fizikai modell és a grafika jól sikerült, és tavalyhoz képest rengeteg kisebb/nagyobb extrát kapunk játékmenet, illetve karrier terén. No persze bugokból is akad néhány, de ezeket remélhetőleg a már készülő javítócsomagok orvosolni fogják.

A többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Még egy helyettest kinézett magának Karácsony Gergely

Még egy helyettest kinézett magának Karácsony Gergely

Nem túl fényes jövő vár 2050-re Magyarországra ökológiai szempontból

Nem túl fényes jövő vár 2050-re Magyarországra ökológiai szempontból

A szír elnök tolvajnak nevezte Erdogant

A szír elnök tolvajnak nevezte Erdogant

Két nyomozás is folyik a Borkai-ügyben

Két nyomozás is folyik a Borkai-ügyben

Szeretettel Bécsből: Ausztriában az állam fizeti a wellnesst, de csak ha komolyan veszik

Szeretettel Bécsből: Ausztriában az állam fizeti a wellnesst, de csak ha komolyan veszik

A kamuvédegylet ismét megpróbálkozik Wittinghoff lejáratásával

A kamuvédegylet ismét megpróbálkozik Wittinghoff lejáratásával