Ha ön is letakarja a laptopján a kamerát, akkor erről jobb, ha tud: a fülhallgatóján át is lehallgathatják
Izraeli kutatók olyan szoftvert készítettek, ami módosítja a számítógép alaplapjának egyik funkcióját, így szinte bármelyik számítógép felhasználója lehallgathatóvá válik.
Az izraeli Ben Gurion Egyetem szakemberei nemrég bebizonyították, a fejhallgatóval is bárkit le lehet hallgatni. A Wired beszámolója szerint a kutatók egy olyan malwaret (kártékony programot) fejlesztettek, ami képes kihasználni a RealTek audio kodek azon funkcióját, ami kiosztja a bemenő és a kimenő csatornákat a fejhallgató, illetve a mikrofon csatlakozójára. A kettő észrevételen felcserélésével előbbi képes lesz jeleket fogadni, így könnyen lehallgathatóvá válik az áldozat. Mivel a RealTek chip szinte minden számítógép alaplapján ott van, gyakorlatilag bárki lehallgatható lehet. A dolog annyira jól működik, hogy az áldozat beszédét még 6 méter távolságból is jól érteni.
A Speake(a)r névre keresztelt program valójában nem rosszindulatú, és csak a tesztelés idején használták, ugyanakkor a kutatók szerint nagyon is valós fenyegetést jelenthet. A Wirednek nyilatkozó szakember szerint ugyanis sokan azt gondolják, hogy a mikrofon eltávolítása vagy leragasztása védelmet adhat a lehallgatás ellen, valójában azonban ez egyáltalán nincs így.
A csapat eddig csak számítógépeken tesztelte a dolgot, de valószínűsítik okostelefonokon és táblagépeken is elvégezhető a módosítás.
Egy lecsúszott zsákfaluban játszódik, ahhoz képest mégis meglepően pozitív kicsengésű a Loupe Színházi Társulás Az éjjel soha nem érhet véget című bemutatója. De mit jelent itt a fociultrák kedvenc dala? Kritika.