„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Facebook-vezér egy nemrég posztolt fotóján látszódik a számítógépe is, melynek webkameráját érdemes egy kicsit közelebbről szemügyre venni.
Hétfőn tette ki Mark Zuckerberg azt a fotót, amin a képmegosztót is birtokló Facebook-vezér egy képkerettel pózol. Néhány éles szemű követője egy igen érdekes dologra lett figyelmes: a Zuckerberg asztalán látható MacBook kameráját egy darab ragasztószalaggal takarták el, és hasonló sorsa lett a mikrofonjának is.
A látványon a nemzetközi tech-sajtóban igencsak meglepődtek, a világ egyik legnagyobb tech-gurujától ugyanis valamivel modernebb megoldásra számítottak. Persze ha abból indulunk ki, hogy a nemrég feltört Twitter-fiókjának milyen amatőr jelszót adott, talán ez sem annyira meglepő.
A kis darab ragasztószalag ugyanakkor igen komoly jelentőséggel bírhat most az összeesküvés-elméletekben hívők számára, hiszen ha már Zuckerberg sem érzi magát biztonságban, akkor ki érezhetné? Persze iránta azért izgalmasabb dolog lenne kémkedni, mint egy átlagember iránt.
A Mashable emlékeztet: az év elején James Comey, az FBI igazgatója is azt mondta, ő is letakarja a webkameráját.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.