Itt a NASA nagy bejelentése: 7 Föld-szerű bolygót találtak egy közeli naprendszerben
Fontos bejelentést ígért az amerikai űrhivatal szerdára, és valóban izgalmas dolgot találtak. A csillagászok (legalább) hét, a Földhöz hasonló bolygót találtak a TRAPPIST-1 nevű vörös csillag körül.
hvg.hu
A kutatók szerda esti bejelentése szerint a tőlünk nagyjából 40 fényévnyire lévő naprendszerben hét, a Földhöz nagyjából hasonló méretű bolygó keringhet a TRAPPIST-1 hideg törpecsillag körül. A Spitzer űrtávcsővel tett felfedezés azért fontos, mert hét bolygós rendszereket ugyan korábban is találtak már, de egy ennyi Föld-méretű bolygót még sehol.
A tudósok feltételezése szerint mind a hét bolygónál van esély a folyékony víz jelenlétére. A TRAPPIST-1 rendszerben hétből három bolygó van a lakhatósági zónában, itt olyan a hőmérséklet, illetve általában olyanok a körülmények, hogy a bolygók felszíne az élet általunk ismert formájának kialakulásához is alkalmas lehet.
A tudósok a mostani bejelentés után sem dőlhetnek hátra, sőt a java csak most következik. A munka következő fázisában fontos gázok, többek között oxigén és metán nyomai után kutatnak majd. Ezekből az adatokból közvetetten következtethetnek majd arra, hogy milyen a bolygók felszíne.
A TRAPPIST-1 rendszer bolygói összehasonlítva a mi naprendszerünk négy bolygójával.
NASA / JPL-Caltech
A további kutatáshoz a James Webb űrtávcsövet is bevetik majd. A szerkezet képes lehet a légkörben lévő esetleges ózonmolekulák azonosítására – azok jelenléte pedig az élet egyik jele lehet.
Bő másfél éve a NASA már megtalálta "a Föld unokatestvérét", de a Kepler-452b 1400 fényévnyi távolságra van tőlünk. Emlékeztetőül: a TRAPPIST-1 esetében 39 fényév a távolság. Ennek fényében ismét érdemes eljátsszani a gondolattal, hiszen a tudósok is ezt teszik: mikor költözhetünk már át egy új bolygóra?
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.