Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
A saját CPU után saját GPU-kat is akar gyártani az Apple, s ez egy régi kapcsolat végét jelentheti. A másik fél részvényei zuhanórepülésbe kezdtek.
Még 2009-ben történt, hogy az Apple befektető lett az Imagination Technologies cégbe, abba a brit vállalkozásba, amely többmagos grafikus processzorokat fejlesztett mobileszközök számára. Az Apple-n kívül egyébként az Intel is érdekelt volt a cégben, ez együttesen 25 százalékot jelentett.
Az Imagination Power VR grafikus technológiáját használták már évek óta az iPhone-okban, iPadekben, iPodokban, okosórákban, azonban a brit cég most bejelentette, hogy az Apple leállítja technológiájának licencelését, ugyanis saját GPU-fejlesztésbe kezd. Miután az Imagination bevételének több mint a fele az Apple-től érkezik, elképzelhető a bejelentés hatása: a brit cég részvényei azonnal közel 70 százaléknyit estek.
Az Imagination egyébként meglehetősen szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az Apple képes volna saját GPU-t fejleszteni anélkül, hogy megsértené a brit cég szabadalmait, és kifejezetten kérte, hogy ezt bizonyítsa is számára az Apple. Az almás cég azonban visszautasította ezt. Az Imagination ezzel együtt bízik abban, hogy lesz majd még valamilyen megállapodás a jövőben a két cég között.
A házon belüli GPU-gyártás mindenképpen költséghatékonyabb lehetne az Apple számára, azonban az ilyen iPhone-ok leghamarabb 2019-ben jelenhetnének meg.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira. A jövőben öt évig rejtve maradhat az is, hogy mennyit költöttek Sulyok Tamás államfő vagy a legfőbb ügyész látogatásaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.