szerző:
hvg.hu

A Google és a Chrome OS ellen indul harcba a Windows 10 S, illetve az ezt futtató notebookok. A Microsoft után a HP és az Acer is bejelentett egy-egy ilyen modellt.

Kedden, oktatási rendezvénye keretében jelentette be a Microsoft a Windows 10 S operációs rendszert (a részletekről itt olvashatnak), amelyet nem is titkoltan azért készített, hogy megtörje a Chrome OS dominanciáját az oktatásban. Mutatott is mindjárt mellé egy remek notebookot, azonban nem a redmondiak az egyetlenek, akik ilyen rendszert futtatnának.

A HP is kirukkolt a maga Windows 10 S rendszerű gépével, és bár az új operációs rendszerrel ellátott ProBook x360 Education Edition messze nem a legerősebb notebookjuk, de azért egy iskolai géphez képest nem megvetendők a paraméterei: Intel Celeron processzor dolgozik benne 4 GB-nyi RAM társaságában, és 64 GB a belső tárhely. A nem túl nagy, 11,6”-es kijelző felbontása 1366 x 768 pixel. A készülék 11 órányi működési időt kínál egy feltöltéssel. Csuklópántjának köszönhetően különféle helyzetekben használható, egyébként a 360-as szám is erre utal a nevében.

Az említett modellt Chrome OS-szel is kínálja majd a HP, ami azért érdekes, mert ez az operációs rendszer most a közvetlen riválisa a Windows 10 S-nek. Az új HP-gépek értékesítése nyáron kezdődik, és nem is kell értük túl mélyen a zsebbe nyúlni, ugyanis 299 dollárba (körülbelül 85 ezer forintba) fognak kerülni – az eredeti, tehát Windows 10-zel futó gépekért 329 dollárt kellett fizetni.

©

A HP-vel egy időben az Acer is bejelentette a maga Windows 10 S-es notebookját, az új TravelMate Spin B1-et. A gépet már korábban is megismerhettük, Windows 10 Prót futtató változatban. A készülék paraméterei megegyeznek a HP-gépével, csak a 11,6”-es HD kijelző érintésérzékeny.

©

A billentyűzete cseppálló, és a touchpad alatt van egy ki csatornácska, amelyik elvezeti a ráömlő folyadékot. Az Acer notebookja is használható különféle helyzetekben használható, sőt el is távolítható róla a billentyűzet, és akkor tabletként funkcionál. Egy feltöltéssel 13 órán keresztül bírja, ami bőven elég az iskolai használatra. Az ára megegyezik a HP ProBookéval.

Mindkét gép arra példa, hogy egy már meglévő modellt (a hardver megváltoztatása nélkül) láttak el az „új” operációs rendszerrel, s így jelentős árcsökkenést tudtak elérni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
37-et dekázott a Miniszterelnökség EU-ügyi államtitkára

37-et dekázott a Miniszterelnökség EU-ügyi államtitkára

2000 milliárd eurós szuperbank jöhet létre Németországban

2000 milliárd eurós szuperbank jöhet létre Németországban

Szibéria hétköznap – azaz videón a medvelátogatás a kunyhóban

Szibéria hétköznap – azaz videón a medvelátogatás a kunyhóban

Bottas nyerte az Ausztrál Nagydíjat

Bottas nyerte az Ausztrál Nagydíjat

Több ezer választópolgár tűnt el Csepelről

Több ezer választópolgár tűnt el Csepelről

Kártérítési perre készülhetnek a bulinegyedben menedzsert verő biztonságiak

Kártérítési perre készülhetnek a bulinegyedben menedzsert verő biztonságiak